Rendőrautó dísztárcsáit lopta el, ráadásul kamerák előtt

Kétszeres „műhibát” követett el egy Suceava megyei tolvaj: nem elég, hogy egy rendőrautó kerekeinek a dísztárcsát lopta le, mindezt a térfigyelő kamerák előtt tette – persze, hogy lebukott…

Az eset még október elsején, hajnalban történt Bosanci nevű településen – írta meg az infostiri.ro portál. A járőrök egy riasztás nyomán szálltak ki a helyszínre, leparkolták a szolgálati autót a községháza előtt, majd gyalog folytatták útjukat. Mikor visszatértek, észrevették, hogy mind a négy kerékről hiányzik a dísztárcsa.

Nem volt nehéz dolguk az egyenruhásoknak kideríteniük, ki lopta el, mert a községháza körül öt térfigyelőkamera is működik, úgyhogy a felvételek alapján hamar azonosították az elkövetőt, és a dísztárcsák is megkerültek. A piti tolvajt 24 órára őrizetbe vették, de utána szabadon engedték, igaz., hogy minősített lopás miatt folyik vizsgálat ellene.

A videófelvételek alapján a tettes meglehetősen dülöngélt, még az sem kizárt, hogy igazán nem is tudta, mit cselekszik…

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?