FRISSÍTVE – Tüntetéssel „ízesített” hipermarket-bojkott – ujjongtak Iohannis lemondásának hírére

FRISSÍTVE: Több százan vonultak ki hétfőn Bukarestben a Victoriei térre tüntetni. Călin Georgescu, korábbi államfőjelölt a hipermarketek elleni bojkottra szólított fel, de a demonstrálók elsősorban a kormány ellen, illetve az államelnök-választás második fordulójáért is skandálnak. FRISSÍTÉS: A tüntetők ujjongtak, amikor Klaus Iohannis bejelentette, hogy lemond hivataláról, és áttörték a csendőrségi kordont a kormánypalota előtti Victoriei téren.

Azt tudni kell, hogy ez nem egy engedélyezett megmozdulás, nem kapta meg a polgármesteri hivatal jóváhagyását. Ugyanígy terveznek viszont tiltakozó akciókat az Universității térre, de a nagy üzletláncok környékén is.

A külföldi üzletláncok elleni bojkottra szólít Georgescu, holott szakemberek szerint az áthat a hazai termelőknek | Illusztráció: Pexels

A Digi24 helyszíni beszámolója szerint a tüntetők „szabadságot”, „vissza a második fordulót” szólamokat skandálnak, miközben a csendőrség körbekerítette a helyszínt, hogy a megmozdulás ne zavarja a forgalmat. A rendfenntartók arra kérték a részvevőket, hogy legyenek együttműködőek, és viselkedjenek civilizáltan.

Ledöntötték a csendőrkordont 

A tüntetők ujjongtak, amikor Klaus Iohannis bejelentette, hogy lemond hivataláról, és áttörték a csendőrségi kordont a kormánypalota előtti Victoriei téren.

Néhány tüntető ledöntötte a csendőrök által felállított kordont, és elzárta forgalmat az úttesten. A fővárosi csendőrség szerint a tüntetők nyomást gyakoroltak a rendfenntartókra.

Az intézmény sajtóirodája közölte, hogy a közúti forgalom zavartalansága érdekében jelenleg a tér közepére terelik a tüntetőket. A csendőrség hangsúlyozta, hogy a demonstráció engedély nélkül zajlik.

Mint korábban már írtuk, Călin Georgescu arra kérte a románokat, hogy kizárólag hazai termelőktől és kisboltokból vásároljanak. Kezdeményezéséhez az AUR-vezér, George Simion is csatlakozott, aki a külföldi áruházláncok „visszaéléseire” panaszkodott, azokat okolja a magas árakért, az alacsony fizetésekért és a „megalázott” hazai termelőkért. Csakhogy mindeközben gazdasági szakértők már figyelmeztettek: a hazai termelők árujuk 60-80 százalékát hipermarketeken keresztül értékesítik, egy bojkott katasztrofális hatással járhat az élelmiszerpiacra.

Erről beszélt Florin Barbu mezőgazdasági miniszter is, aki hangsúlyozta, hogy a hipermarketen polcain lévő termékek legalább 70 százaléka hazai termék, és egy hét bojkott csődbe vinné a román termelőket.

Georgescu tiltakozásként egy piaci bevásárlókörúttal indította a napot, és hivatalos adatok dacára állítja, hogy az üzletláncok nulla profitot jelentenek, nem fizetik tisztességesen az adókat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?