Túlkapással vádolja a belső ügyosztályt a rendőrszakszervezet

Az országos rendőr-főkapitányságot bírálta az Europol szakszervezet, amely belső ellenőrzést rendelt el a Krassó-Szörény megyében történtek nyomán.

Emlékezetes, hogy Szörénynagykanizsán (Cănicea) a falubeliek rárontottak a rendőrökre, amikor azok igazoltattak egy ittas állapotban, jogosítvány nélkül ATV-t vezető fiatalkorút. Az eset azt követően kapott sajtónyilvánosságot, hogy a hivatali személy elleni erőszakról a videófelvételt megosztották a közösségi médiában. A területi rendőrség szerint azóta már beazonosították az elkövetőket és eljárást indítottak ellenük. Az Europol szakszervezet Facebook-oldalán kedd délután utaltak arra is, hogy a rendőrökkel szemben támadóan fellépő személyek rokonságban állnak a falu önkormányzati vezetőivel.

Az Europol bírál | Illusztráció: Pexels

A szakszervezet szerint a belső ellenőrzéseket végző ügyosztály (DCI) megsértette a fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályokat, túlkapásnak tartják, hogy a sértett rendőröket és kollegáit szabadnapjukon rendelték be kihallgatásra. Ugyanakkor követelték a testkamerák felvételeit is, holott azt csakis a központi kapitányság engedélyezheti, és nem használhatóak fel a DCI fegyelmi eljárásai során. Hangsúlyozták, hogy a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság már kérvényezte, hogy azt felhasználhassák a falubeliek ellen zajló bűnvádi eljárás során.

A román rendőrség szerint a DCI tevékenysége nem akadályozza az ügyészségi nyomozást. Az ellenőrzés azt a célt szolgálja, hogy szakmailag kiértékeljék a küldetés megszervezését és lebonyolítását, szükség esetén pedig korrigálják az esetleges hiányosságokat. Hangsúlyozták: nem eljárás indult, hanem megelőző céllal vizsgálódnak, hogy a jövőben javítsanak a rendőrök kiképzésén. Meglátásuk szerint a belső ügyosztály a szabályok szerint járt el mindenben, ellenőrzésük szükséges a teljesítményszint növeléséhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?