Szakszervezet: ismét hiányoznak a rendőrök a közutakról

Balesethez riasztották kedden a mentőegységeket az egyik Giurgiu megyei település országútján. Személyi sérülés is történt, de miközben a mentősök azonnal a helyszínre érkeztek, a közúti rendőrökre várni kellett – számolt be az Europol Szakszervezet.

A hatóságok érdekképviselete kiemelte, hogy a Giurgiu megyei rendőrfőkapitányság a 12 órás ügyeleteket napi 8 órás váltásra módosította, csakhogy ehhez nincs kellő alkalmazottjuk, ezért nem tudnak folyamatosan megfelelő szakembert biztosítani a balesetek helyszíni kivizsgálásához.

Fotó: Europol szakszervezet/Facebook

A keddi, Mihăilești-i baleset alkalmával például az érintetteknek meg kellett várniuk, amíg a közúti rendőrségtől egy csapat hatvan kilométeres távolságból megérkezik, mivel a városban épp nem volt egyetlen erre szakosodott forgalmi rendőr sem ügyeletre beosztva – mutatott rá a szakszervezet.

Hozzátették azt is, hogy a helyzetre való tekintettel mindenkit óvatosságra intenek, mert „a Giurgiu megyei rendőrfőkapitányság jelenleg nem tudja biztosítani a közúti biztonságot.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?