Tucatjával írta alá az államfő a bírók és ügyészek nyugdíjazási kérelmét

Nicuşor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina-Alina Corbu is.

Corbu több kollégájával együtt augusztus elsejétől vonul nyugdíjba, a többiek pedig szeptember elsejétől – számolt be az Agerpres.

Hetvenhárom bíró és ügyész vonult nyugdíjba | Illusztráció: Pixabay

Mint korábban írtuk: Nicușor Dan szerdai sajtótájékoztatóján „teljesen aberránsnak” nevezve azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél. Akkor arról beszélt, hogy addig 76 nyugdíjazási kérelmet kapott, közülük ketten visszavonták a kérelmüket, ketten pedig azt mondták, hogy nem vonulnának nyugdíjba, „ha nem lenne ez az információáradat”. Utóbbiakkal készen áll tárgyalni – jelentette ki az államfő.

Szerinte a jelenleg hatályos törvény a rendszerből való kilépésre ösztönzi a bírákat és ügyészeket. „Veszített a minőségéből az igazságszolgáltatás, mert a tapasztalatot semmi sem pótolhatja” – fogalmazott.

Ismeretes ugyanakkor, hogy Ilie Bolojan már bejelentette, hogy 65 évre növelnék a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, a nyugdíjukat pedig az utolsó bruttó bérük 80 százalékáról az utolsó nettó fizetésük 70 százalékára korlátoznák. A Romániai Bírák Fóruma (AFJR) szerint ezek a módosítások több mint ezer bíró és ügyész „azonnali” nyugdíjba vonulásához vagy felmondásához vezethetnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?