További két személy meghalt a Bihar megyei otthonokból átköltöztetettek közül

Már hárman meghaltak a Bihar megyei engedély nélkül működtetett otthonokból átköltöztetett személyek közül, derült ki Dragoș Pîslaru kedd koraesti tájékoztatásából. Az ügyvivő munkaügyi miniszter szerint egy személy elszökött a központból, de a megyei szociális igazgatóság szerint az illető saját kérésére távozott.

A tárcavezető közösségi oldalán közzétett helyzetjelentésében emlékeztetett, hogy a június 30-ai DIICOT-razzia során 409 személyt költöztettek el Viorel Pașca Tenkemocsáron (Dumbrava) és a környező településeken mintegy húsz éve működtetett otthonaiból engedéllyel rendelkező szociális intézményekbe. Voltak viszont, akiket kórházba vittek. Közülük ketten elhunytak. Arról már korábban is írtunk, hogy egy személy közvetlenül átszállítása után halt meg egy Maros megyei központban, így összesen háromra nőtt az elhalálozottak száma.

409 személyt helyeztek át a június 30-ai razziát követően | Fotó: DIICOT

Az előzetesen szociális központokban elhelyezett 394 személy közül utólag öt személyt utaltak be kórházakba. Pîslaru szerint egy Bihar megyei fogyatékkal élők számára fenntartott lakóközpontból megszökött egy 45 éves kedvezményezett, de a rendőrség már keresi. Ennek az információnak ellentmondott viszont a területi szociális igazgatóság, amely a Bihoreanul megkeresésére arról tájékoztatott, hogy az említett férfi saját kérésére távozott egy aradi éjszakai szállásra. Pénzt és szállítást is felajánlottak neki, de elutasította.

Az ügyvivő munkaügyi miniszter szerint eddig egyetlen személy került vissza a családja körébe. Ugyanakkor az áthelyezett személyek közül 185-nek volt személyi igazolványa, 190-nek folyamatban van az iratok kiállítása. 136 személynek van fogyatékossági igazolványa, 156 személynek van jövedelme, 24-nek pedig saját lakása – summázta a Dragoș Pîslaru.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?