Szervezett bűnözéssel gyanúsítják a bihari „szamaritánust”

Precedens nélküli mozgósítással tartottak házkutatást a Bihar megyében beteg, hajléktalan emberek gondozásával engedély nélkül foglalkozó központban.

Kiszolgáltatott személyek kizsákmányolása általi vagyonszerzéssel gyanúsítják Viorel Pașcát és alapítványát, amely családjaik által elhagyatott, hajléktalan, beteg idős emberek gondozását vállalta Bihar megyében.

Házkutatás | Fotó: Viorel Pașca Facebook-oldala

A volt szociális gondozó neve a Maszol olvasóinak is ismerős lehet, hiszen tavaly már górcső alá került, miután visszaküldött néhány súlyosan szellemi fogyatékos személyt Mehedinți megyébe, mert az ottani illetékesek nem küldték el neki azok iratait. A történtek nyomán elmarasztalták a kórház vezetőségét, amelyik átutalta a betegeket Bihar megyébe, a gyakorlatilag engedélyek nélkül működő központba. A Bihar megyei prefektúra vizsgálata minden rendben talált Pașcánál, a munkaügyi minisztérium ellenőrző testületének vizsgálata után viszont az akkori tárcavezető, Florin Manole sürgős hatósági intézkedést tartott indokoltnak.

Beszámoltunk korábban arról is, hogy a volt szociális munkás alapítványa által fenntartott központ közel húsz éve működik, de engedélyek nélkül. Elsősorban hajléktalanokat és hozzátartozó nélküli, gondozásra szoruló személyeket fogad be. Teszi mindezt magánszemélyként, mert elmondása szerint a bürokrácia és a szigorú követelmények miatt jogilag nem akarta bejegyeztetni központját ilyen tevékenységre. Ennek ellenére az ország több pontjából küldtek és küldenek hozzá betegeket. Tevékenységét soha nem titkolta. Voltak akik már korábban is megvádolták, hogy visszaál a gondozottakkal, mások viszont „szamaritánusként” emlegetik, amiért Tenkemocsáron (Dumbrava) és a környező településeken fenntartott házaiban fogadja és gondoskodik azokról a rászorulókról, akiket az állam nem tud ellátni.

A rendőrség keddi közleménye szerint az alapítványa fedőszervezet, a hatóságok gyanúja szerint szociális szolgáltatások, gondozás és védelem látszatával vezette félre az adományozókat és a hozzátartozókat, hogy jelentős pénzösszegekre tegyen szert úgy a támogatóktól, mint az ellátottak után járó állami szubvenciók révén. Összesen több mint 13 millió lejes károkozást tulajdonítanak a tevékenységének.

Kiszolgáltatottak kizsákmányolása, törvénytelen temetkezés

Az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmuselleni ügyészség (DIICOT) hivatalból indított eljárást. A közlemény szerint egy 55 éves személy, további három másik személlyel közösen 2020 óta egy családi alapon szerveződő bűnszervezetet hozott létre kiszolgáltatott személyek kizsákmányolása általi vagyonszerzés céljával.

A vádhatóságok szerint az áldozatokat folyamatosan kiszolgáltatott állapotban tartották, anélkül, hogy egészségük, méltóságuk, testi és lelki épségük védelmét biztosították volna. Nem kaptak rendszeres és megfelelő ellátást, sem a pszichológiai, sem pedig az orvosi utasításokat nem tartották be.

A nyomozás során arra a megállapításra jutottak, hogy a központban elhunyt személyeket a görög-katolikus temető közelében lévő területen törvénytelenül temették el, miközben a temetkezési támogatást bezsebelték.

A hatóságok hangsúlyozták azt is, hogy több száz áldozatról van szó, mind olyan személyek, akik súlyosan kiszolgáltatott állapotban voltak, fogyatékkal éltek, akik nem tudtak védekezni és akaratuknak hangot adni. Az ország különböző pontjairól, kórházakból és szociális központokból hozták a sértetteket, akiket Bihar megye több településén, különböző ingatlanokban szállásoltak el, anélkül, hogy törvényes keretek között erre vonatkozó szociális szolgáltatás nyújthattak volna. A jogszabály szerint kötelesek lettek volna engedélyeztetni a tevékenységet – emlékeztet a rendőrségi közlemény.

Precedens nélküli mozgósítás

A hatóságok kedden 27 házkutatási parancsot hajtottak végre, segítségükre voltak a Fehér, Szeben, Kolozs és Maros megyei rendőrök is, ugyanakkor a Kolozs megyei szakfelügyelők és csendőrök, valamint a fogyatékkal élő személyek jogainak védelmével foglalkozó országos hatóság szakemberei, valamint orvosok is közreműködtek.

A katasztrófavédelem is nagy erőket mozgósított | Fotó: katasztrófavédelem/Facebook

A házkutatás precedens nélküli mozgósítással történt. Az országos katasztrófavédelem teljes mobilkórházat alakított ki a környéken. Több mint 155 egységet küldtek a helyszínre, hogy az otthonban lévő személyek ellátásához szükséges logisztikai feladatokat biztosítsák. A közleményük szerint az áldozatokat kritikus állapotban találták, súlyosnak minősítették a helyzetet.

Minden egyes személyt külön megvizsgálnak, elsősegélyben részesítik, pszichológiai tanácsadást kínálnak a traumatizált személyeknek és igényektől függően kórházba vagy szociális központokba szállítják őket. Ehhez 16 rohammentőt, harminc sérültek szállítására alkalmas járművet, 34 mikrobuszt, 36 beavatkozásra és irányításra alkalmas járművet, két tömegbalesetkor használt járművet és 37 egyéb eszközt, egyészségügyi konténereket, generátorokat, mobiltáborokat küldtek a helyszínre.

Az áldozatok hozzátartozói számára külön telefonvonalat létesítettek, a 0753 114 369-es számon érdeklődhetnek a házakból elvitt személyek állapotáról és hollétéről.

Pașca: legalább százan vannak

Viorel Pașca nagyon aktív a közösségi oldalán, az évek során rendszeresen tájékoztatott arról, amikor új beteget szállítottak hozzá. Mint már írtuk, több mint háromszáz személy szállásolt el otthonaiban, állítása szerint nemes szándék vezérli, nem károsított meg senkit. A keddi házkutatásról is beszámolt Facebook-oldalán, fotókat megosztva jelezte: bűnszervezett létrehozásával gyanúsítják, és legalább százan vettek részt a Tenkemocsáron zajló házkutatásban.

A helyi sajtónak hangsúlyozta, nincs semmi takargatni valója, semmiben sem érzi magát bűnösnek. Emlékeztetett: épp az állam küldte azokat a személyeket hozzá és kérte, hogy fogadja be őket. Bevallása szerint örvend annak, hogy az ingatlanjaiban elszállásolt személyeket most a hatóságok elviszik, miután az elmúlt húsz évben egyáltalán nem foglalkoztak felük.

Válságstábot hívott össze a szaktárcavezető

Dragoș Pîslaru, a szociális ügyekért felelős ügyvivő miniszter válságstábot hívott össze, amelyben az illetékes államtitkár, a szociális felügyeleti és kifizetési hatóság, a fogyatékkal élő személyek jogainak biztosításáért felelős hatóság, valamint a minisztérium ellenőrző testületének képviselői vesznek részt. A közlemény szerint mozgósította a területi igazgatóságokat is, hogy biztosítsák a Pașca otthonaiban élők elhelyezését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?