Tőkés László: a bukaresti ítélet az európai, illetve romániai jogállamiság megcsúfolása

Tőkés László az európai, illetve romániai jogállamiság megcsúfolásának tartja a román állami kitüntetése, a Románia Csillaga visszavonása ügyében hozott bukaresti ítéletet.

A korábbi erdélyi európai parlamenti képviselő emlékeztetett, hogy a román legfelsőbb bíróság szerdán ismertetett ítéletében hét évig tartó pereskedés után jogerősen elutasította a korábbi ítélettel szembeni keresetét.

A volt püspök úgy véli, hogy a peres eljárás rendjén érvényesülő időhúzás „az ügy kényes voltára vall”, és szóvá teszi, hogy egyetlen bírói kollektíva sem akadt, mely megállapította volna a semmisségi okokat.

Fotó: Kiss Gábor

Ezek között említi, hogy a Románia Csillaga kitüntetés becsületbírósága megsértette a védelemhez való jogot, amikor Kincses Előd ügyvédtől megvonta a jogi képviselői jogát. Továbbá „felrúgta a jogi összeférhetetlenség elvét”, amikor Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea szociáldemokrata politikusok részt vehettek saját panaszuk elbírálásában az etikai testületben – írja Tőkés.

„A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék nyilvánvaló törvénytelenséget követett el, amikor is semmibe vette Tőkés László véleménynyilvánítási szabadságát és jogát, és figyelmen kívül hagyta azt a tényállást, hogy a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen elhangzott, kifogásolt kijelentései nem számítanak méltatlan cselekedetnek” – áll a közleményben.

Tőkés László emlékeztet, hogy a román sajtó az ott elhangzott szavait félrefordította, amikor az erdélyi magyarok számára – dél-tiroli mintára – javasolt „védhatalmi státusz” kifejezést „durva melléfogással vagy szándékossággal” gyarmati értelmű fogalmat idéző „protektorátusként” tolmácsolta.

Rámutat: az ítélet „teljes mértékben” összeillik a szekusperrel, amelyet titkosszolgálati főtisztek ellenében kénytelen folytatni, akik Románia elleni „kémkedéssel”, „hazaárulással” rágalmazták meg. Szerinte mindkét per hátterében „az állampolitikai rangra emelkedett magyarellenesség húzódik meg”, amely az 1989-es temesvári népfelkelésben játszott szerepének tagadása által akarja semmissé tenni a romániai forradalomban megvalósult román-magyar összefogást és szolidaritást.

A közlemény szerint utolsó jogi fórumként az Emberi Jogok Európai Bírósága fog dönteni a perben, várhatóan a közeljövőben.

A román legfelsőbb bíróság szerdán közölt ítéletében elutasította Tőkés László fellebbezését a Románia Csillaga állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítése ügyében.

A volt püspök a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Basescu korábbi államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom 20. évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis jelenlegi román államfő 2016 márciusában visszavonta.

Az elismerés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?