Több mint egymillió lej volt a tavaly kifizetett legnagyobb életbiztosítási összeg

A legnagyobb tavaly kifizetett életbiztosítási összeg meghaladta az 1,48 millió lejt – derül ki a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) kedden közzétett adataiból.

Összességében 2022-ben az ilyen szerződések alapján kifizetett 5 legnagyobb kárigény értéke meghaladta a 4,6 millió lejt. Ezeket a biztosítottak különböző
súlyos rákos megbetegedései esetén, vagy a daganatos betegségben elhunytak hozzátartozóinak fizették ki.
A biztosítások közül hármat egyénileg kötöttek, egyet bankon keresztül, egyet pedig munkáltatói béren kívüli juttatásként – ezek mindegyike pénzügyi védelmet nyújt a biztosítottak családjának.

Fotó: Pexels
„Az életbiztosítás felelősségteljes módja annak, hogy szeretteink anyagi védelemben részesüljenek szerencsétlen, előre nem látható események esetén. Biztosítékot
nyújtanak arra, hogy családjaink támogatásba részesülnek, bármit is hoz a jövő" – mondta Alexandru Ciuncan, az UNSAR elnök-vezérigazgatója.
A romániaiaknak az életbiztosítások alapján kifizetett bruttó kárigények, beleértve a lejáratokat és a visszavásárlásokat is, tavaly több mint
25 százalékkal nőttek 2021-hez képest, elérve az 1,8 milliárd lejt.
Emellett az UNSAR – IRES kockázati megítélésről és biztosítási kultúráról szóló barométer
ének legutóbbi kiadása azt mutatja, hogy az életbiztosítások iránti érdeklődés magas, 10 megkérdezett romániai polgár közül 4, leginkább ezen kötvények iránt érdeklődik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?