Több mint a duplájára nőtt a határon elcsípett lopott autók száma
Hatvan százalékkal több lopott autót próbáltak átcsempészni a román határon ez év első felében, mint tavaly ugyanezen időszakban. A román határrendőrség vasárnapi tájékoztatása alapján 167 gépjárműről derítették ki, hogy derült ki, hogy lopott volt, míg tavaly 103 járművet csíptek el az év első hat hónapja során.
A legtöbb személygépkocsi volt (131), de lopott mikrobuszt (17), utánfutót (5) és még motort (3) is megpróbáltak átcsempészni a vámon. A legtöbbet Szatmár és Bihar megyékben, a Magyarországgal határos petei, illetve a borsi határátkelőkön észlelték, de bolgár és a moldovai határokon is próbálkoztak különféle állampolgárok. Bolgárok, horvátok, görögök, moldovaiak, szerbek, lengyelek, románok, törökök, magyarok vagy ukránok voltak érintetek ezen ügyekben.
A határrendészet közleményéből az is kiderült, hogy a lopott járművek elsősorban Romániál, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Franciaországból, Belgiumból és Svájcból származtak, és többségük luxus- és középkategóriás autó volt.
A gyanúsítottak ellen bűnvádi eljárás indult, a járműveket pedig a törvényi előírások szerint a vizsgálat idejére lefoglalták. Általános megállapítás, hogy a sofőrök az ellenőrzés során azt mondták, hogy nem volt tudomásuk arról, hogy a jármű lopott, jóhiszeműen vásárolták azt meg vagy esetleg pénzért cserébe vállalták a kocsi szállítását.
CSAK SAJÁT