Pontosítottak a bolgárok – nem lesz könnyű átjutni Bulgáriába az idei szezonban

A Romániát Bulgáriával összekötő giurgiui Duna híd bolgár oldalán július 10-én kezdődnek a munkálatok, ezek időtartamát mindkét sáv esetében hozzávetőleg négy és fél hónapra becsülik, jelentette be a bolgár közúti infrastruktúráért felelős ügynökség.

A bolgár intézmény közölte, naponta 10-12 órán keresztül dolgoznak, a forgalom teljes leállítása nélkül.

A munkafolyamatot úgy szervezik meg és hajtják végre, hogy a járművek váltakozva haladnak majd azon a sávban, ahol épp nem dolgoznak. A munkálatokat hat szakaszban tervezik elvégezni. Az első kettőben a híd bolgár területen lévő alapzatának nagyjavítását végzik. Ez időre mintegy 400 méteres szakaszt zárnak le. Az ügynökség szerint először a Bulgáriába belépő sávban, majd a Románia felé vezető kilépő sávban korlátozzák a forgalmat. A javítási munkálatok befejezésének becsült ideje ezen a szakaszon mindkét sáv esetében körülbelül 4 és fél hónap.

Illusztráció: A giurgiui határrendészet Facebook-oldalaA forgalom irányítása jelzőlámpákkal történik, ezeket szükség szerint áthelyezik. A bolgár hatóságok hangsúlyozzák, hogy a híd magassága nem teszi lehetővé, hogy éjszaka biztonságos körülmények között dolgozzanak, mindenek előtt az építkezésen dolgozók és az ingázók biztonságát tartják szem előtt. Ha bizonyos munkafolyamatok a sötétben is elvégezhetők, éjszaka is dolgozni fognak. Hangsúlyozzák, hogy a híd 70 évvel ezelőtti, 1954-es átadása óta nem végeztek rajta nagyobb javításokat. Az illesztések megerősítését több mint 22 évvel ezelőtt végezték el, a vízszigetelést és az aszfaltburkolatot pedig 2011-ben cserélték ki. A mostani munkálatokra vonatkozó szerződés időtartama 730 nap.

Mint megírtuk, a giurgiui határrendészet is kiadott egy közleményt, amely figyelmeztetett arra, hogy a Giurgiu és Rusze közötti híd javítása hamarosan elkezdődik, ezért a forgalom egyetlen sávon váltakozik majd. Emiatt azt tanácsolják az utazóknak, hogy a többi, környékbeli átkelőt is használják. Teleorman, Konstanca, Dolj és Călărași megyékben is vannak nemzetközi határátkelők, ugyanakkor emlékeztetnek arra is, hogy a román határrendészet honlapján elérhető „trafic on-line” alkalmazás pontos információval szolgál a határátkelőknél tapasztalat várakozási időkre vonatkozóan.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?