Tisztességes elnökválasztást ígért Bolojan az amerikai kongresszusi tagoknak
Románia tanult a leckéből, és intézményei elkötelezettek a májusi elnökválasztás tisztességes, átlátható és a demokratikus normáknak teljes mértékben megfelelő lebonyolítása mellett – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő kedden a Cotroceni-palotában, az amerikai kongresszus nyolctagú delegációjával folytatott megbeszélésen.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségről tárgyaltak, külön hangsúlyt fektetve a biztonsággal és a gazdasági együttműködéssel kapcsolatos kérdésekre, valamint a kétoldalú kapcsolatok fejlődési kilátásaira.
Az Agerpres beszámolója szerint Ilie Bolojan rámutatott, Románia továbbra is szilárdan elkötelezett az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség mellett, amely az ország külpolitikájának és nemzetbiztonsági struktúrájának kulcsfontosságú elemét képezi. Az ügyvivő államfő hangsúlyozta az amerikai jelenlét megerősítésének fontosságát Romániában, különösen a fekete-tengeri régió biztonsági kihívásai közepette. Kiemelte, hogy Románia aktívan hozzájárul a NATO keleti szárnyának biztonságához, és az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés elengedhetetlen a hatékony elrettentéshez.
A találkozó másik fontos témáját Románia amerikai vízummentességi programba való felvétele képezte. Az ügyvivő elnök hangsúlyozta, ez továbbra is prioritás Románia számára, és az ország készen áll együttműködni az amerikai hatóságokkal, hogy a folyamat „észszerű határidőn belül és pozitív eredménnyel” záruljon le.
A beszélgetésen szó volt a két ország közötti stratégiai partnerség gazdasági dimenziójának fejlesztéséről is az amerikai befektetők bevonzása és a kereskedelmi együttműködés kiterjesztése révén – derül ki az elnöki hivatal közleményéből.
Az amerikai kongresszus nyolctagú delegációjának tagja volt Vern Buchanan (republikánus, Florida), Dina Titus (demokrata, Nevada), Lloyd Doggett (demokrata, Texas), Ted Lieu (demokrata, Kalifornia), Neal Dunn (republikánus, Florida), Ilhan Omar (demokrata, Minnesota), Anna Paulina Luna (republikánus, Florida) és Andy Ogles (republikánus, Tennessee).
CSAK SAJÁT