Kolozsváron tartják a Vallásszabadság Nemzetközi Egyesületének kongresszusát

Hit a megbékélésben címmel Kolozsváron tartja szeptember 4-6. között 36. kongresszusát a Vallásszabadság Nemzetközi Egyesülete (International Association for Religious Freedom – IARF) – közölte szerdán a Magyar Unitárius Egyház (MUE).

A nyitóünnepséget hétfőn délután rendezik a kolozsvári belvárosi unitárius templomban. Az ünnepség áhítattal kezdődik, ahol a keresztény felekezetek képviselői mellett muszlim, zsidó, buddhista, sintoista, hindu és zoroasztriánus résztvevők imádkoznak a békéért. A megnyitó alkalmával George Williams vallástörténész A megbékéléshez vezető út a történelem megismerése címmel tart előadást.

Fotó: Borsi Balázs

A MUE közleménye felidézte, hogy az IARF jogelődje 1900-ban alakult meg, az alapítók között voltak a magyar unitáriusok is. A nemzetközi szervezet 1955-től tagja az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának, irodát tart fenn Genfben és New Yorkban, és aktívan részt vesz az emberi jogok, a vallásszabadság és a vallások közötti párbeszéd elősegítésében. Az IARF fő célja, hogy megteremtse a párbeszéd lehetőségét a különböző vallások és egyházak között, miközben határozottan kiáll a lelkiismereti szabadság mellett – közölték.

Az egyesület tagsága az idők során bővült, az unitárius és más protestáns közösségek, valamint az unitárius-univerzalista szervezetek mellett meghatározó tagja a japán buddhista Rissho Kosei Kai, valamint több japán sintó szentélyi közösség, az ábrahámi vallások megbékélését elősegítő közel-keleti egyesületek, valamint az Indiában tevékenykedő vallásos és emberjogi szervezetek némelyike.

„Az egyesület tagságának sokszínűsége, a vallások és világszemléletek gazdagsága természetszerűen vonja magával azt is, hogy megannyi - akár sarkalatos - kérdésben nem ugyanúgy vélekednek a tagok. Mindazonáltal mindnyájan bízunk abban, hogy az egyesület fő célját sikerül szolgálnunk szerte a világban” – olvasható a MUE közleményében.

Az IARF honlapján elérhető program szerint a kolozsvári kongresszus fő helyszíne a János Zsigmond Unitárius Kollégium aulája lesz, a nyitóünnepséget a belvárosi unitárius templomban tartják, egyes párhuzamos rendezvényeknek pedig az öt éve felavatott Vallásszabadság Háza ad otthont.

„A Kongresszuson azt reméljük, hogy feltárjuk azokat a módokat, amelyekkel a vallás inspirálhatja és táplálhatja a gyógyulás, a megbékélés és az igazságos béke megteremtésére irányuló erőfeszítéseket” – olvasható egyebek mellett a kolozsvári rendezvény programismertetőjében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?