TikTok meghallgatás az EP-ben: 66 ezer hamis fiókot zártak be a romániai választással összefüggésben
A TikTok képviselői az Európai Parlamentben tartott keddi meghallgatáson arról számoltak be, hogy szeptember óta a közösségi hálózat 66 ezer hamis fiókot zárt be a romániai választásokkal összefüggésben.
Brie Pegum, a TikTok autentikusságért és átláthatóságért felelős globális termékvezetője elmondta, hogy a múlt héten felszámoltak egy 78 fiókból álló hálózatot, amely a román közönséget célozta. Hozzátette, hogy szeptemberben egy 22 fiókból álló hálózatot is felszámoltak.
„Szeptember óta eltávolítottunk 66 ezer hamis fiókot és sok hamis követőt. Ezen kívül léteznek hamis csatornák is, amelyek politikai szereplőknek adják ki magukat. 260 ezer spamet blokkoltunk, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy megakadályozzuk a dezinformációt, valamint minél hitelesebb viselkedést biztosítsunk. Szeptemberben felfedeztünk egy 22 fiókból álló hálózatot, amely a román közönséget célozta, és felszámoltuk. Eltávolítottunk hét visszaesőt is, valamint a múlt héten egy másik, 78 fiókból álló platformot, amelynek szintén románok voltak a célközönsége. A pénteki akció eredménye egy általunk végzett nyomozás alapján született. Vizsgáltunk egy másik jelöltet is. Az egyetlen hálózat, amely ténylegesen Călin Georgescut támogatta, egy kis hálózat volt, 17 ezer követővel” – fejtette ki Pegum.
Caroline Greer, a TikTok közpolitikai igazgatója hozzátette, hogy a platform „nem engedélyezi a politikai hirdetéseket, de itt olyan tartalomról van szó, amelyet annak megfelelően jelöltek meg”.
„Ha egy influencer elfogadja, hogy fizetést kapjon politikai tartalom népszerűsítéséért, az megsérti a szabályainkat” – mondta Greer.
Kapcsolódó
„A választások előtti hónapokban tárgyaltunk a román hatóságokkal. Találkoztunk az Állandó Választási Hatósággal és politikai pártokkal is. A dublini székhelyünkön fogadtunk egy román kormánydelegációt is. Kapcsolatban voltunk a hatóságokkal, és folytatjuk ezt a párbeszédet” – tette hozzá.
Pegum elmondta, hogy a TikTok minden romániai elnökjelöltet „megfelelően megjelölt”.
„Nem tettünk különbséget a párthoz tartozó és független jelöltek között. Mindannyian ugyanazon korlátozások alá esnek. Októberben kaptunk egy kérelmet egy független jelölt, Mircea Geoană vizsgálatára. Georgescu jelölttel kapcsolatban pedig egy 17 ezer követővel rendelkező fiók vizsgálatára kaptunk kérést” – mondta Pegum.
A meghallgatást követően a Renew Europe csoport vezetője, Valerie Hayer EP-képviselő hivatalosan kérte az Európai Parlament elnökét, hogy hívja meg a TikTok vezérigazgatóját az EP plenáris ülésére.
„A TikTok vezérigazgatójának meg kell jelennie az Európai Parlament előtt. Miután egyeztettünk Dan Barnával (USR), hivatalos kérelmet nyújtottunk be Metsola elnökhöz. Az algoritmusok soha nem befolyásolhatják a választási kampányainkat. Nem létezik demokrácia tisztesség nélkül” – nyilatkozta.
Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) EP-képviselője szerint a TikTok képviselői „kitérő válaszokat adtak”, és hogy „a hálózat nem vállal felelősséget a világos és dokumentált manipulációért, amely a prorusz jelölt, Călin Georgescu javára történt”.
Mint megírtuk, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felkérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a TikTok romániai tevékenységét. Állásfoglalásukban a közösségimédia-platform képviselői később hangsúlyozták, hogy eddig nem találtak bizonyítékot a romániai elnökválasztással kapcsolatos rejtett befolyásolási tevékenységre.
CSAK SAJÁT