Természetes fenyőfa díszíti idén Marosvásárhely főterét

Az idei karácsonyi időszakban egy természetes fenyőfa lesz Marosvásárhely főterének ékessége – tájékoztatta a Maszolt Kovács Mihály Levente alpolgármester.

A 21 méter magas fát a Tudor lakónegyedből vágták ki, mivel gyökere megemelte az aszfaltot, és félő volt hogy a közvetlen közelében lévő garázsokra vagy tömbházakra zuhan.

Marosvásárhelyen természetes fenyőfa kerül idén a virágóra helyér - A szerző felvétele

Tőkés Sándor, a virágkertészet vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a fa hozzávetőlegesen 2,5 tonnát nyom, és egy 40 tonnás daru segítségével emelték ki biztonságosan a helyéről.

Kovács Mihály Levente hozzátette, a fenyőfán várhatóan december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén kapcsolják majd fel az ünnepi fényeket.

Guiness kísérlet: sálfa botrány

2023-ban óriási felháborodást váltott ki Marosvásárhelyen a Kult Alternatív Kulturális Fesztivál szervezőinek kezdeményezése, amelynek keretében egy több mint két kilométeres sálból készült fát állítottak a város főterére, amely kisebb darabokból készült, és a közösség összefogását szimbolizálta volna, helyette megosztotta a közvéleményt. Az összefogásból botrány lett, a városvezetés később kénytelen volt engedni a hangadóknak és az állatkertbe költöztette a fát, a virágóra helyére pedig egy égőkböl álló dísz került. Mielőtt azonban a költöztetés megtörtént volna, flashmob szerű koncertet adott a Bagossy Brothers Company és a zene hangjára szép számú tömeg gyűlt össze a fa körül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?