Temes megyei csónakbaleset: a magyar hatóságok is keresik az eltűnteket

A katasztrófavédelem tájékoztatása értelmében a magyar egységek már el is kezdték a keresést a folyónak a magyarországi Makó és a romániai Nagylak közötti szakaszán.

A csónak a Temes megyei Perjámosnál (Periam) borult fel vasárnap, rajta tizenkét személlyel.

Fotó: katasztrófavédelem

A megyei rendőr-főkapitányság hétfői közlése értelmében a Maroson elsüllyedt csónaknak nem volt forgalmi engedélye, ráadásul 33 éves vezetője jogosítvány nélkül és ittasan irányította a járművet. A rendőrségi információk szerint 20.40 körül indult el a csónakkal Perjámosból az Arad megyei Szemlak irányába. Szemlak közelében tizenegy személy ült be a fából készült csónakba, öt felnőtt és hat kiskorú. Perjámosba akartak átjutni, de a parttól mindössze 2-3 méterre a csónak elsüllyedt.

A balesetben meghalt egy 3 éves szemlaki gyermek, négy személy – egy 29 éves aradi és egy 31 éves nagylaki férfi, valamint két nagylaki gyermek – pedig eltűnt, azóta keresik őket. A keddi keresőakcióban 31 Temes és Arad megyei katonai tűzoltó, egy búváregység és egy rohammentős egység vesz részt – közölték korábban a hatóságok.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?