Teljesen kiégett a több mint 300 éves műemlék templom (VIDEÓ)
Szinte porig rombolta a tűz a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) falu több mint 300 éves fatemplomát péntek reggel – tájékoztatott a Maramureș Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője, Adriana Șanta.
„A szentélyt a tűz szinte teljes egészében elpusztította” – idézi a szóvivőt az Agerpres hírügynökség.
A tűzoltó egységek kiérkezésekor a lángok már a teljes, körülbelül 200 négyzetméteres területre kiterjedtek, és a templom hevesen, teljes terjedelmében égett.
A tűz a mintegy 25 méter magas templomtornyot is elborította, és fennáll a közvetlen veszélye, hogy összeomlik.
A helyszínen három vízzel és habbal oltó tűzoltóautó, egy magasból mentésre alkalmas létrás kocsi, két SMURD-rohammentő, egy vízszállító tartálykocsi, valamint két elsődleges beavatkozási és parancsnoki jármű vett részt az oltásban.
A Máramarosi és Szatmári Román Ortodox Püspökség sajtóirodájának tájékoztatása szerint a Pusztafentős településen található, Szent Illés próféta nevét viselő fatemplom „A” kategóriás történelmi műemlék volt, amely 1675-ben épült.
A püspökség egy különbizottságot állított fel, amely a helyszínre utazik, és a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársaival együttműködve vizsgálja meg a tűz keletkezésének okait, illetve az esetleges személyi felelősséget. A helyzetről sürgősségi jelentés készül a szükséges intézkedések megtétele érdekében.
Az egyházi intézmény ugyanakkor kiemelte, hogy Iustin püspök minden gyűlés alkalmával nyomatékosan felhívja a papok figyelmét a történelmi műemlékek és örökségi javak védelmének felelősségére. Ez magában foglalja a villámhárítók rendszeres ellenőrzését, és szükség esetén azok cseréjét olyan korszerű berendezésekre, amelyek ellenállnak a manapság tapasztalható, egyre hevesebb viharoknak.
CSAK SAJÁT
