Tekerj és trekkelj! – feltérképezik a felcsíki térség kerékpáros útvonalait

Kerékpáros útvonalak kijelölését és digitális térkép létrehozását szolgálja az a csütörtökön induló projekt, amely során a helyi kerékpáros közösség közreműködésével mérik fel a Csíkszereda és Balánbánya közötti térség kerékpáros útvonalait. A közreműködő biciklisek értékes ajándékokkal gazdagodhatnak.

Egy hónapon át biciklizhető utakat térképeznek fel a Csíkszeredától északra elterülő felcsíki térségben. A Felcsík Kistérségi Társulás által kezdeményezett projekt célja egy mobilitási stratégia kidolgozása – mondta el a projektet bemutató szerdai sajtóeseményen Süket Zsombor kistérségi menedzser. A stratégia nyomán szeretnék kijelölni a Csíkszereda és Balánbánya közötti kerékpáros útvonalakat, valamint a meglévő megyei, községi, mezei és erdei utakat használva létrehoznának egy digitális térképet is, tudtuk meg.

Mindezek érdekében szeretnék bevonni a helyi kerékpáros közösséget is az úthálózat feltérképezésébe, valamint a tervezési folyamatokba. A Tekerj és trekkelj!  felhívás során a GAIA GPS applikáció segítségével bejárt és rögzített kerékpáros útvonalakat várnak a szervezők. A résztvevőknek lehetőségük lesz rövidebb (minimum 5 kilométeres) és hosszabb (minimum 20 kilométeres) útvonalak rögzítésére, amelyeket fotókkal, megjegyzésekkel kell ellátniuk. Az útvonalakhoz lehet csatolni látványosságokat, vagy fel lehet hívni a figyelmet veszélyes részekre, szemetelésre is akár.

A trekkeket beküldők között mindkét kategóriában értékes nyereményeket sorsolnak ki, a részvétel feltétele a rövidebb távok esetében legalább 5, a hosszabbak esetében 3 trekk beküldése. Az első öt trekket beküldők pedig vásárlási utalványt kapnak – közölte Süket Zsombor. A trekkeket kétféle módon fogadják: a jelentkezőknek vagy a tekerjcsikban@gmail.com címre a GAIA applikációból exportált GPX-, vagy KML-formátumú fájlt és fotómellékletet kell beküldeniük, vagy a Facebookon létrehozott „Tekerj Csíkban!” csoportba is belinkelhetik.

Illusztráció | A szerző felvétele

A projekt ezen szakasza augusztus 5. és szeptember 6. között zajlik, ez idő alatt várják a trekkeket. Fontos, hogy az útvonalak a következő települések központjából, vagy kijáratától induljanak: Csíkszereda, Csíkcsicsó, Madéfalva, Csíkrákos, Csíkmadaras, Csíkdánfalva, Karcfalva, Csíkszenttamás, Csíkszentdomokos, Balánbánya. Az is lényeges, hogy az útvonalak minden esetben kivezessenek a lakott területekről – hangzott el.

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere, a Felcsík Kistérségi Társulás elnöke hangsúlyozta: mobilitás szempontjából szeretnének segítséget nyújtani a lakosságnak a projekt által, ezen felül a testmozgás és az egészséges életmód fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hozzátette: a projektben partner megyei tanács más térségeknek is követendő példaként javasolja a kerékpáros közlekedés ilyentén szorgalmazását és segítését.

A sajtótájékoztatón részt vett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki a legfrisebb ferences kerékpártúrán szerzett élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője maga is részt vett a Torockóról induló és Csíksomlyón véget érő túrán, amelynek java részét kerékpáron teljesítette.

Fekete Örs,  a megyei tanács hegyi- és barlangi mentőszolgálatának vezetője kiemelte, hogy az elektromos kerékpárok elterjedésével megnövekedett a kikapcsolódás ezen formáját választók tábora. Ugyanakkor Romániában hiányzik a kerékpáros túraútvonalakra vonatkozó törvényi szabályozás, ezért a szolgálat részéről a kerékpáros utakkal kapcsolatos tevékenységekben egy ausztriai modellt követnek. A szakember kiemelte: a projekt a balesetmegelőzést is jól szolgálhatja, hiszen a résztvevők fel tudják hívni a figyelmet a valamilyen okból kockázatos útszakaszokra. Fekete Örs kiemelte a pásztorkutyák problémáját. Rendszeresen visszatérő jelenség a természetjárók körében, hogy kutyatámadásoknak vannak kitéve. A szakember szerint nehéz kezelni ezt a helyzetet. Igyekeznek olyan útvonalakat javasolni, amelyek kevésbé érintettek, ám a pásztorok nyári szállásainak költöztetése kiszámíthatatlanná teszi ezt.

A Tekerj és trekkelj! részletes felhívása hamarosan megtalálható lesz a projekt Facebook-esemény oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?