banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Tanult a hibáiból a prefektus, megkövette az illyefalviakat

Ráduly István Kovászna megyei prefektus keddi sajtótájékoztatóján elnézést kért az illyefalvi lakosoktól amiért kioktató, támadó hangnemben szólalt fel a szombati falugyűlésen, amit a leendő autópálya nyomvonala ügyében hívtak össze.

A falugyűlésen elhangzottak kapcsán a sajtóban és a közösségi oldalakon is több bírálat megfogalmazódott Ráduly Istvánnal szemben, aki a paprikás hangulatú gyűlést „olcsó választási akciónak” minősítette, ami heves reakciókat váltott ki a jelenlévőkből, majd kifejtette, hogy „tevékenysége elismerésének tekinti az ellene szóló bekiabálásokat”.

A Maszol kérdésére válaszolva Ráduly István elmondta: mondanivalóját fenntartja, ám beismeri, nem volt megfelelő a hangnem, és politikusként „van még tanulnivalója”.

Hozzátette: a prefektúra egy kísérőlevéllel együtt már hétfőn tovább küldte a Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Vállalat (CNAIR) vezetőségének azt a több mint ezer illyefalvi lakos által aláírt petíciót, amelyben az autópálya tervezett nyomvonalának módosítását kérik.   Ebben az átiratban a prefektus beszámol a hétvégi falugyűlés tapasztalatairól, és kéri a beruházót s a tervezőt, hogy elemezzék újra a majdani A13-as sztráda nyomvonalát Illyefalva és Aldoboly területén.

Mint arról beszámoltunk: a háromszéki Illyefalva és Aldoboly, illetve a szomszédos Brassó megyei Vámoshíd lakói azért ellenzik a kijelölt utat, mert az a házakhoz túl közel, 50–200 méternyire haladna el, ami zaj- és környezetszennyezést okoz, másrészt elvágná a megművelhető földek egy részétől a gazdákat. Az érintettek felrótták, hogy a korábban nyilvánosságra hozott négy lehetséges nyomvonal egyike sem érintette hátrányosan a településeiket, végül egy ötödik nyomvonalat fogadtak el a hatóságok, amit nem ismertek és amit nem bocsátottak közvitára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kovászna megye prefektusa sajtótájékoztatóján szerencsétlennek nevezte azt a tavalyi Facebook-bejegyzését, ami alapján az illyefalviak és aldobolyiak arra gyanakodnak, hogy a nyomvonal számukra hátrányos megváltoztatása hátterében éppen Ráduly István tevékenysége áll. „…sikerült meggyőzni a tervező céget, hogy az Uzon és Szentivánlaborfalva belterületétől alig pár száz méterre tervezett autópálya nyomvonalát távolítsák el a két településtől Sepsiszentgyörgy irányába. … Nem mindegy milyen hatékonyságú vezető képviseli közösségünk érdekeit.” – ez áll ugyanis Ráduly István tavaly nyáron, már prefektusként közzétett Facebook-bejegyzésében.Ráduly István (jobbról) az ominózus falugyűlésen | A szerző felvétele

Ráduly biztosított arról, hogy tavaly április elseje után, miután kinevezték a kormány területi megbízottjának, hivatali minőségében nem járt közbe az autópálya nyomvonalának kijelölésében. Hozzátette: abban tévedett, amikor közzétette ezt a bejegyzését, hogy ez félremagyarázható, hiszen arra akarta felhívni a figyelmet, hogy korábbi uzoni polgármesterként hatékonyan végezte a feladatát és az időközi választások előtt jelezni szerette volna az uzoniaknak, hogy milyen fontos egy polgármester felkészültsége.

„El kell ismerjem, hogy a közigazgatásban nem minden úgy van, ahogyan azt 16 éven át polgármesterként megtapasztaltam. Megoldást találni mentünk Illyefalvára, ám a reakcióm nem volt megfelelő tónusú. Van, még mit tanulnom politikusként” – nyilatkozta Ráduly István, hozzátéve, hogy levonta a tanulságokat a történtekből.

Kapcsolódók

Kimaradt?