Tanévnyitót tartottak a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központban

Ünnepélyes keretek között nyitották meg az új tanévet a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központban. Az eseményen jelen volt Tánczos Barna szenátor, az intézményt fenntartó Mens Sana Alapítvány elnöke is.

Kedden délután szervezték meg a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ tanévnyitó ünnepségét. A diákokat Ráduly Annamária, tanulmányi igazgató köszöntötte.

Minden nép annyit ér, amennyi értéket ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni” – idézte Márton Áron szavait a pedagógus. Mint kiemelte, a Márton Áron Tehetséggondozó központ 2016. szeptember 12-én nyitotta meg kapuit. Az intézmény célja, hogy a városban középiskolai tanulmányokat folytató tehetséges székely fiatalok, a leendő székelyföldi elit oktatás-nevelésében évek óta tátongó űrt betöltse, hangsúlyozta az igazgató.

Fotók: Teutsch Tamás

„Egyszerre töltjük be az oktató-nevelő intézmény és a második otthon szerepét. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ jelenleg a Mens Sana Alapítvánnyal karöltve az FK Csíkszereda épületében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül a felelős magyar kormány támogatásával működik. Hálás köszönet támogatóinknak!” – fogalmazott Ráduly Annamária.

Szükség van példaképekre

A diákokat köszöntötte Tánczos Barna szenátor, a központ működését finanszírozó Mens Sana Alapítvány elnöke. Mint a politikus kiemelte, „a jövő generációinak jelleme azon múlik, milyen példaképeket látnak maguk előtt”.

„Ismét tehetséges és szorgalmas diákokkal telt meg a Márton Áron Tehetséggondozó Központ. Ők már bizonyítottak tanulmányi eredményeikkel és a sport vagy művészetek terén elért eredményeikkel is. Most rajtunk a sor. Az oktatók, nevelők, edzők mellett mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a tudáson kívül milyen értékekkel gazdagodnak a következő években” – mutatott rá Tánczos Barna.

Hozzáfűzte, hogy a  központban olyan körülményeket, szakmai és nevelői támaszt biztosítanak a diákok számára, amellyel arra koncentrálhatnak, ami a legfontosabb: a tanulás, a fejlődés.

Munka és felelősség

„Politikusként, közéleti szereplőkként pedig az is a feladatunk, hogy megmutassuk érdemes a közösségért dolgozni, közigazgatással, az emberek problémáival, a települések fejlesztésével foglalkozni.  Az ilyen feladatok jelentik az érdekvédelmi szervezeti munka legszebb részét és a legnagyobb felelősséget is. Sikeres tanévet kívánok a Márton Áron Tehetséggondozó Központ minden lakójának és nevelőjének!” – zárta szavait Tánczos Barna.

A jelenlévőket személyes hangvételű üzenetével köszöntötte Dr. Darvas Kozma József esperes, Fazakas Anita volt kollégista, aki 2022-2023-as tanévben Hargita megye legjobban teljesítő magyar érettségizője let, valamint Szabó Barbara volt kollégistánk, a MÁTK Gólyabál főszervezője.

Az esemény a diákok fogadalmával és közös imával zárult.

Kapcsolódók

Kimaradt?