Szombaton nyilvánosan beoltatja magát a miniszterelnök

Florin Cîţu (balról a második) az első adag vakcina átvételekor, tavaly decemberben | Fotó: gov.roFlorin Cîţu kormányfő szombaton nyilvánosan beadatja magának a koronavírus elleni oltást – jelentette be miniszterelnök a szerdai kormányülést követően tartott sajtótájékoztatón.

Pénteken kezdődik Romániában az oltókampány második szakasza, amelyben a krónikus betegek, a 65 éven felüliek és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a Covid-19 elleni vakcinát. Florin Cîţu szerint ez idáig jól halad a koronavírus elleni oltási kampány, és elmondta, kedden további 8 millió adag koronavírus elleni vakcinára nyújtottak be igénylést; a kormány célja, hogy szeptemberig a lakosság csaknem 70 százalékát kitevő 10,4 millió személy legyen beoltva. „Számomra az oltási kampány prioritás, eddig jól haladt, és meglátják, hogy ezután is jól fog haladni. Az, hogy ki állja a költségeket, majd megoldódik" – fogalmazott.

Hozzátette, információi szerint a lakosság be akarja oltatni magát koronavírus ellen, „ami nagyon jó dolog", és azt is nyomatékosította, hogy biztosítani tudják a kellő számú személyzetet az oltási kampány megfelelő lebonyolításához.

A kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Florin Cîţu miniszterelnök azt mondta, hogy a tervek szerint a pénteki ülésén fogadja el a kormány az oltóközpontok finanszírozásáról szóló sürgősségi kormányrendeletet. Hozzátette, ez a jogszabály szabja majd meg az oltóközpontok költségei elszámolásának mechanizmusát, ezért pontos és világos kritériumokat akarnak felállítani az esetleges visszaélések elkerülése érdekében.

A miniszterelnök kiemelte, magánkórházak és magánvállalatok is megkeresték már, és felajánlották, hogy díjmentesen a hatóságok rendelkezésére bocsátanak helyiséget és személyzetet az oltás lebonyolítására.

Kapcsolódók

Kimaradt?