Szoboravatással ünnepelték a bihari Nagyboldogasszony plébániatemplom építésének 200. évfordulóját

Ünnepi szentmisét tartottak a bihari Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban építésének 200. évfordulóján, a szoborparkban pedig felavatták Szent László király egész alakos szobrát – számolt be az eseményről a nagyváradi római katolikus egyhámegye Facebook-oldala szombaton.

Böcskei László megyéspüspök felszentelte a kívül-belül megújult templomot és megáldotta egyházmegyét és a püspökséget alapító Szent László király bronzszobrát, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását. A szobor a 2005-ben készült államalapító Szent István szobra és a templom 1926-os régi harangja mellé került.

Felavatták a szobrot | Fotó: nagyváradi római katolikus egyházmegye/Facebook

Az egyház közleménye szerint az eseményen elhangzott: a bihari püspökség egyike volt annak a tíz püspökségnek, amelyet Szent István király alapított. Szent László király később Biharról Nagyváradra helyezte át a püspöki székhelyet, ezzel megalapozta az egyházmegye és a nagyváradi püspökség történetét.

Böcskei László köszöntőjében úgy fogalmazott: a 200 éves születésnapon felidézzük mindazokat, kik élő kövekként beleépültek Krisztus egyházába. Nemcsak lelkipásztorok, hanem hívek, hitoktatók, tanárok is, akik gondoskodtak arról, hogy az evangélium minél szélesebb körbe eljusson. Felidézzük a lelki találkozásokat, de a megmaradásunkat, gyökereinket is, ezért hálaadás van a szívünkben.

Nagyboldogasszony ünnepére amúgy a hívek péntek este ökumenikus körmenettel készültek Nagyváradon. A ferences kolostortól a görögkatolikusokkal együtt a nagyváradi székesegyházhoz vonultak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?