A halált elszenderülés, a testi romlást mennybevétel, a gyászos szomorúságot boldogság helyettesíti Nagyboldogasszony ünnepén. Nem csoda, hogy augusztus 15-én az idősasszonyok virágos fejkendőt viselnek, a nők virágcsokrokat kötnek, és égi édesanyjukban bizakodva jómaguk is boldogságban töltik Mária eltávozásának napját. Betegség esetén szintén hozzá fohászkodnak: egy évig őrzött csokraik szent füstjével rontást űznek, gyógyítanak. Mi az ünnep üzenete? Milyen népszokások kapcsolódnak hozzá? Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, Kémenes Lóránt nagyernyei lelkipásztort és Timár Karina néprajzkutatót kérdeztük.

„Amikor Szent Péter bement a jó Istenhez, letette a kulcsot Jézus elé, készült beadni felmondását. Jézus tágra nyílt szemekkel nézte, nem értette, miért durcáskodik Péter, hiszen a munkáját jól végezte, ezért meg is kérdezte az apostoltól, mi távozásának az oka. Péter szabadkozva, de beismerte, hogy munkakörülményei már nem teszik lehetővé, hogy a mennyek országába csak azokat engedhesse, akik tényleg odavalók. Jézus tovább értetlenkedett, mire Péter szemét lesütve bevallotta: atyám, míg én kirekesztem azokat a lelkeket, akik a mennyek országába nem valók, addig édesanyád az ablakon mindenkit bebocsát” – viccelődött Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, akit arra kértünk, fogalmazza meg Nagyboldogasszony ünnepének üzenetét, és a magyarok Mária-tiszteletének forrását.

Böjte Csaba elmondása szerint a Szűz Anya iránti szeretet abban gyökerezik, hogy Mária tiszta, anyai, gondoskodó figyelemmel fordul minden emberhez, és megbocsát, irgalmas a bűnösökhöz is, ennek pedig minden hívő szükségét érzi. Ő az a nő, aki kiteljesedett kereszténységében, és a legtökéletesebb módon élte meg fia tanítását, pedig nem istenemberként jött a földre, csupán halandóként született.

Emellett anyai szerepét is a legtisztábban élte meg: közbenjárt Jézusnál, ha kéréseket intéztek felé, gondoskodott Jézus barátairól, élelmet és fekvőhelyet biztosított minden apostolnak, akinek szállásra volt szüksége. Valamint a sok „suhanc” apostolt összefogta, terelgette, lelkesítette. A kereszt alatt szintén helytállt, végigkísérte fiát a szenvedésben. Ez a jóságos anyai szeretet pedig nemcsak életében hatott a körülötte lévőkre, hanem azóta is elengedhetetlen – emlékeztetett a ferences rendi szerzetes, hozzáfűzve, hogy keresztényként Máriát követve valójában Krisztust követjük, illetve a békés világ megteremtése csak akkor lehetne sikeres, ha ott, ahol élünk, jómagunk is Máriákká válnánk.

Nem csak védelmező, ő Magyarország királynője

Kémenes Lóránd lelkipásztor rávilágított, a magyarság mindig is szorosabban kapcsolódott Jézus anyjához, ezt bizonyítják motívumok, népdalok és régészeti leletek egyaránt; de alapvetően Szent István örökségéhez vezethető vissza a magyarok Mária-szeretete, ugyanis István király olyannyira fontosnak tartotta a Szent Szűz megdicsőülését, hogy augusztus 15-én Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Gondviselésszerűnek tartja azt is, hogy 1038-ban éppen Nagyboldogasszony ünnepén halt meg a keresztény magyar állam megalapítója.

Mivel Magyarország a felajánlás révén Mária pártfogása alá került, az ország hivatalosan is Mária országává lett, ezáltal Jézus anyjának királyságává vált. Míg más országokat csak Mária védelme alá ajánlottak vezetőik, addig a magyarok uralkodójukká, királynőjükké tették Jézus anyját, „éppen ezért nincs szükség arra, hogy a Kárpát-hazában visszaálljon a királyság: van a magyaroknak egy örökös uralkodója, egy királynője, aki egyben a nemzet édesanyja is” – magyarázta a lelkipásztor.

Az ünnep eredetéről elmondta, az ősegyház hitvallása szerint Szűz Mária elszenderült testét a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek, röviddel elhalálozása után feltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Jeruzsálemben már az ötödik században megemlékeztek erről a jeles eseményről, a hatodik században kelet egyéb részein is terjedni kezdett az ünnep, a hetedik században pedig Rómába is beszivárgott. Így a nyolcadik század derekára már a Boldogságos Szűz mennybevételének ünnepeként ismerhették a hívő emberek. A lelkipásztor tapasztalatai szerint, Mária elszenderülésére égi születésnapként tekint a katolikus egyház. Tizenkettedik Piusz Pápa 1950. november 1-én hirdette ki dogmaként, azaz megkérdőjelezhetetlen hitigazságként, hogy Jézus anyja földi életpályájának befejezését követően testével és lelkével együtt vétetett fel a mennyei dicsőségbe.

Mitől boldog Mária?

Aki hisz, engedi, hogy Isten irányítsa életének minden mozzanatát: nem akarja saját kezébe venni sorsát, inkább istene kezébe helyezi azt – ha valaki ennyire tud bízni, nem is érik csalódások. Ebben rejlett Mária boldogsága, ezért is kapta az ünnep a Nagyboldogasszony megnevezést. Hiszen földi öröme a mennyországi örömmel egybecsengett, egész életét az öröklét szempontjai szerint élte, ezáltal juthatott a legmagasabbra: minden teremtmény fölé került, a mennyország királynőjévé vált.

Ha a magyarság szintén arra törekedne, hogy ne saját sorsát kovácsolja, hanem –Szent István módjára – az égiekre bízza életét, akkor hasonlóan boldog, reménységgel teli jövő várna a nemzetre – vélekedett Kémenes Lóránt, kiemelve, hogy a Kárpát-haza régiói különféleképpen élik meg a Nagyboldogasszony ünnepében rejlő örömöt. Egyesek az istállóba, mások épülő házaikba vagy sírokba helyeznek Boldogasszonyról nevezett virágot, mert egyvalamiben egyöntetűen hisznek: a Boldogasszony anyai pártfogása alatt tart élőt és holtat egyaránt.

Szent virágfüst, megszűnő jégesők

Timár Karina néprajzkutató megerősítette, hogy Nagyboldogasszony napját virággal ünneplik az erdélyiek és moldvaiak egyaránt. Örömüket úgy fejezik ki, hogy kertjeikből és a környező rétekről virágot szednek, a gyógynövényekből csokrot kötnek, és azt a „nagymisén” megszenteltetik, hogy aztán egy évig megóvhassák magukat és állataikat a rontástól és betegségektől.

A moldvaiak ilyenkor virágos, színes fejkendőket viselve vonulnak a templomba, a misén megszenteltetett csokraikat pedig tisztaszobájukban általában a szentképek vagy keresztek mellé helyezik, és a következő év Nagyboldogasszonyáig tartják ott. Csakis akkor nyúlnak a csokrokhoz, ha a családban vagy a háziállatok között betegség jelentkezik: ilyenkor a leveleket és a szirmokat elégetik, a megszentelt füsttel pedig körülfüstölik a szenvedőt, hogy kiűzhessék belőle a rontást.

Emellett arra is ügyelnek, hogy vihar idején, égzengés, villámlás és nagyeső során szintén meggyújthassák virágcsokraikat, mert azt tartják, ha a füst mellett imádkoznak, tovaszáll a rossz idő, nem következik be természeti katasztrófa. Többen úgy vélik, Nagyboldogasszony napjától kezdve megszűnnek a jégesőzések is – magyarázta a néprajzkutató. Arról is beszámolt, hogy Pusztinában a Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony (augusztus 15. és szeptember 8.) közötti szakaszt, a Mária mennybemenetele és születése közötti időt mágikus időszakként tartják számon, ezért ilyenkor a szabadlevegőre helyezik népviseleteiket, szőtteseiket és a házban rejlő textíliákat, hogy kiszellőzhessenek. Ebben a periódusban elkerüli a ruhát a moly a hiedelem szerint.

Timár Karina kiemelte, nem csak a magyarság körében elterjedt Nagyboldogasszony ünnepe: a románok szintén megülik, és a magyarokhoz hasonlóan még búcsúkat is szerveznek a mennybemenetel köré. A görögkatolikus hívők pedig nem virágcsokrokkal, hanem búzakalászból font koszorúkkal díszítik keresztjeiket. Mindez azt bizonyítja, hogy Nagyboldogasszony a keresztények egyik legkiemelkedőbb Mária-ünnepe, és a nyár legfontosabb napja.