Szlovák radarokkal erősít Románia – Kérdőjelek az ukrán drón körül
Mindez az alacsonyan repülő drónok felderítését javítaná, hiszen a hadsereg arra készül, hogy a berepülő eszközöket ne csak vadászgépekkel, hanem a földről is meg tudja semmisíteni. Azonban, az továbbra sem tisztázott, miként jutott el a konstancai kikötőig az az ukrán tengeri drón, amely júniusban felrobbant.
A sorozatos drónincidensek után Bukarest a kis magasságban repülő eszközök gyorsabb felderítésére és a földi légvédelem hatékonyabb alkalmazására készül, ezért Szlovákia radarokat és kezelőszemélyzetet küld Romániába. Pozsony a kis magasságban repülő célok észlelésére szolgáló radarokat és az üzemeltetésükhöz szükséges személyzetet telepít Romániába, miután Bukarest a NATO-ban és az Európai Unióban is segítséget kért keleti határainak hatékonyabb megfigyeléséhez. A döntést Radu Miruță, a román védelmi tárca vezetője jelentette be az uniós tagállamok védelmi minisztereinek írországi, Wicklow-ban tartott informális találkozóján. A miniszter szerint a szlovák támogatás kézzelfogható példája annak, hogy a szövetségesek közötti együttműködés közvetlenül is növelheti Románia biztonságát.
.jpg)
Az utóbbi hónapok drónincidensei többször is próbára tették a légvédelmet: a légierő eddig négy, az ország légterében vagy fekete-tengeri kizárólagos gazdasági övezetében azonosított eszköz ellen avatkozott be, egy ötödik drónt pedig szövetséges repülőgép vett célba. A kis magasságban repülő célok felderítését a Szlovákia által küldött radarok javíthatják. Ezek a drónok észlelésére és követésére szolgálnak, megsemmisítésükhöz továbbra is vadászgépre vagy földi légvédelmi rendszerre van szükség.
Radu Miruță szerint körülbelül egy hónapon belül már jóval nagyobb eséllyel lőhetnek le drónt a földről is. A miniszter hozzátette, hogy az F-16-osok számára elegendő rakéta áll rendelkezésre. Május 29-én történt az eddigi legsúlyosabb eset, amikor egy orosz Shahed egy Galați központjában álló lakóépületbe csapódott. Augusztus 11-én a Neptun Deep gázmezőnél két, irányítás nélkül sodródó orosz Gerberát azonosítottak és semmisítettek meg. A közelmúltban egy spanyol F-18-as Galați térségében vett célba egy újabb légi drónt, egy román F-16-os pedig a Neptun Deepnél hatástalanított egy tengeri eszközt.
Különösen érzékeny ügyet jelent a konstancai kikötőben felrobbant ukrán drón
A június 5-i Fekete-tengeri drónrobbanás vizsgálatát a román hatóságok még nem zárták le. Megállapították, hogy a kikötő 78-as kikötőhelyén felrobbant tengeri drón Ukrajnához tartozott. Bukarest tizennégy kérdést küldött Kijevnek, hogy tisztázzák az eszközök feladatát, az irányítás elvesztésének időpontját, valamint azt, hogyan juthatott el egyikük a román kikötőig. Az ukrán fél júliusban arról tájékoztatta Romániát, hogy már a robbanás előtti napon megszakadt a kapcsolat négy Sargan-3000-es drónnal, ezért azok útvonalát többé nem tudták ellenőrizni. Miruță szerint az eddig kapott válaszok a kérdések mintegy háromnegyedét tisztázták, néhány műszaki részlet azonban továbbra sem világos. A miniszter azt mondta, technikai kérdésekben nem hagyja magát félrevezetni, ezért további pontosításokat vár Kijevtől.
Miruță azt kérte, hogy az ukrán tengeri drónokat irányításvesztés esetén még a román felségvizek elérése előtt semmisítsék meg. A miniszter szerint az eszközök felszerelhetők olyan önmegsemmisítő rendszerrel, amely a kapcsolat megszakadása után megakadályozná, hogy ellenőrizetlenül sodródjanak tovább. Egy irányíthatatlanná vált drón akkor is veszélyt jelenthet, ha nem Románia ellen indították.
CSAK SAJÁT