Szigorítottak az új kereskedelmi szabályzaton Csíkszeredában

Az átláthatóság, a bürokráciacsökkentés és a közbiztonság szempontjait figyelembe véve dolgozták ki Csíkszereda új kereskedelmi szabályzatát – véli a városháza. Új elemként került be a szabályzatba, hogy este tízkor be kell zárjanak a játékgépeket is működtető kocsmák, a szórakozóhelyek működtetői pedig térfigyelő kamerákat kell felszereljenek a bejáratokhoz, valamint biztosági őrt is kell alkalmazzanak.

Csíkszereda korábbi kereskedelmi szabályzatát 2018/295-ös határozattal fogadták el. Azóta számos változás történt a digitalizáció, az átláthatóság terén, és az új megoldásokat Csíkszereda is fokozatosan elkezdte alkalmazni. A városházi rendezvények alkalmaira vonatkozó kereskedelmi engedélyeket például már tavaly óta teljesen átláthatóan hirdeti és bírálja el a kereskedelmi iroda és a szervező szakiroda. Az új szabályzat – egyebek mellett – már gyakorlatban is működő eljárásokat szabályoz le, ugyanakkor teret enged a digitális ügyintézésnek.

Fotó: szereda.ro

„Pontosítottuk a közterületen kereskedelmi tevékenységeket folytató szereplők kereskedelmi és működési engedélyei kibocsátásának a folyamatát, ezzel együtt csökkentettük a folyamattal járó bürokráciát is. Néhány esetben ugyanakkor szigorítottunk: az új szabályzatban egyértelműbb a tűzvédelemre vonatkozó előírás, továbbá 8–22 órás időközre korlátozzuk azon egységek nyitvatartását, amelyek szerencsejáték-gépeket működtetnek és emellett élelmiszert és/vagy italt is kínálnak. Határozottabban járunk el azokkal a kereskedőkkel szemben, akik a közterületet nem úgy hagyják a tevékenységük után, ahogyan a rendelkezésükre bocsátottuk” – emelt ki néhány előrelépést Korodi Attila polgármester. Hozzátette: a közbiztonságot növeli az az intézkedés is, amely megköveteli, hogy a szórakozóhelyek működtetői éjszaka is látó térfigyelő kamerát szereljenek fel és biztosági őrt alkalmazzanak.

Az önkormányzati testület által február 29-én jóváhagyott szabályzatot a digitális ügyintézésre való előkészítés szellemében fogalmazták meg. Mint köztudott, a csíkszeredai városháza digitális ügyfélkapu bevezetésére készül, és a szolgáltatás a kereskedelmi tevékenységek esetében is tovább egyszerűsíti a folyamatokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?