Szeptemberben megnyitják a nagyközönség előtt a brassói fellegvárat

Tíz év zárva tartás után szeptemberben megnyitja a nagyközönség előtt a brassói fellegvárat az erdélyi város önkormányzata, mely átvette az erődítményt – számolt be pénteken a Bună Ziua Brașov helyi lap.

Brassó önkormányzata a napokban vette át a város fölé magasodó értékes épületegyüttest a román pénzügyminisztériumtól, mely májusban mondott le róla a város javára. Az önkormányzat korábbi bejelentése szerint turisztikai és kulturális célra hasznosítaná a fellegvárat – írta a Brassó megyei román lap.

Fotó: Allen Coliban Facebook-oldala

Allen Coliban polgármester úgy nyilatkozott, hogy első körben kitisztítják a várudvart a néhol méteresre nőtt növényzettől, majd az állagmegőrzési munkálatok következnek. Elkészítik a szakjelentéseket, majd engedélyért folyamodnak a művelődési minisztériumhoz, mivel a vár elsőkategóriás műemlék.

A polgármester az ingatlan átvételekor úgy nyilatkozott, hogy az épületegyüttes jó állapotban van, a külső falak, a tetőzet megerősítésére van szükség és tatarozni kell, ami 1,5 millió lejbe kerül.

Bejelentette, hogy a várat szeptemberben egy hétre megnyitják a turisták előtt abból az alkalomból, hogy Brassóban tanácskozik a Zöld Városok Fóruma. Az erődítmény jövőre nyílik meg véglegesen.

A következőkben a restaurálásához szükség dokumentációt készítik el, a városvezetés a fellegvár hasznosítását a Brassó megyei önkormányzattal és a megyei múzeummal közösen tervezi.

A brassói fellegvár májusban az önkormányzat és a lakosság határozott kérésére került át a román állam köztulajdonából a város köztulajdonába, előtte Bukarest belügyminisztériumi célra tervezte hasznosítani.

A város fölé magasodó erődítményről február közepén mondott le addigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat, mivel többéves pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta: az ingatlan az állam tulajdona és a pénzügyi tárcához kerül.

A fellegvárat 1554-57-ben építették, majd egy tűzvész után 1618-ban újjáépítették. A kommunizmus idején a titkosszolgálat a Securitate börtöneként, majd levéltári lerakatként használta, utána középkori étterem és fegyverkiállítás működött benne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?