Szemtanúk segítségével azonosítanák a szentgyörgyi kerékpárjavító standok rongálóit

Feljelentés tesz Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kerékpárjavító standok megrongálása és az alkatrészek ellopása miatt, jelentette be Antal Árpád.

A polgármester elmondta: a két hónapja kihelyezett 13 ingyenesen használható kerékpárjavító standból, egyelőre ismeretlen tettesek tizenkettőt megrongáltak és ellopták az alkatrészeket.Fotó: Facebook/Antal Árpád

Egyes kerékpárjavító standok olyan helyekre vannak felszerelve, amelyeket térfigyelő kamerákkal követnek, ezért a polgármester meggyőződése, hogy a tetteseket sikerül azonosítani és felelősségre vonni. Antal Árpád rámutatott: a rongálás és lopás is bűncselekménynek minősülnek és szigorúan bünteti a törvény.

A polgármester ugyanakkor arra kéri a sepsiszentgyörgyieket, hogy segítsenek azonosítani a vandalizmus elkövetőit, hiszen 50 ezer szempár biztosan többet lát, mint a hatóságok és kizárt, hogy 12 helyszínen úgy rongáljanak, hogy senki sem veszi azt észre. Antal Árpád azt kéri a városlakóktól, hogy jelentsék a közterületen történő törvénysértéseket.

„Egy civilizált közösség azt jelenti, hogy a rendőrséghez fordulunk, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Nem lehetünk erős közösség, ha eltitkoljuk a mások által elkövetett vandalizmust" - mondta a polgármester. Hozzátette: a Vocalcycle csoporttal közösen kijavítják a kerékpárjavító standokon keletkezett károkat, és ezt megteszik mindaddig, amíg azok végre sértetlenek nem maradnak.

Radu Stroe a Kovászna megyei rendőrség szóvivője is azt közölte, hogy hivatalból nyomozást indítottak a tettesek azonosítása és felelősségre vonása érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?