Személygépkocsi és nyerges vontató ütközött Bihar megyében: egy ember életét vesztette

Csütörtök kora délután újabb súlyos közlekedési baleset történt Biharban ezúttal a 76-os országúton Belényes és Vaskoh között, Biharlonka település határában. A rendőrség teljes útzár mellett helyszínelt, a forgalmat csak bő másfél óra múltán nyitották meg.

Egy személygépkocsi és egy nyerges vontató kamion ütközött össze egyelőre tisztázatlan körülmények között. Az Info Trafic Facebook-csoportban közzétett információk szerint vélhetően a személygépkocsi megcsúszott a havas-jeges úton és frontálisan csapódott a szemből érkező kamionnak.

A gépjármű az ütközés következtében megpördült és az árokba borult, míg a teherautó az úttesten meg tudott állni. A Bihar Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte, hárman sérültek meg a balesetben, mindannyian a személyautóban utaztak. Az egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy bár a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, nem jártak sikerrel, a mentőorvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. További két sérültet, egy 18 és egy 45 éves férfit a nagyváradi megyei kórházba szállították.

Csütörtökön késő este a Nagyvárad melletti Nagyürögdnél történt súlyos balesetet, ahol egy személyt szintén újra kellett éleszteniük a rohammentőknek. Erről itt írtunk.

(Címlapkép forrása: Info Trafic)

Kapcsolódók

Kimaradt?