Mint általában a nagy médiavisszhangot kiváltó történetek esetében, az első hírek gyorsan megjelennek, a döntő fontosságú részletek pedig csak azután kerülnek a nyilvánosság elé. Az elmúlt 24 órában a romániai hokisok ügye vált a közösségi média fő vitatémájává – állapította meg az Adevărul hírportál, amely szemben a romániai média túlnyomó többségével, kiemelt néhány olyan apró, de fontos részletet, amely fölött a nemzetféltő politikusok és az újságírók hada nemes egyszerűséggel átsiklott.

Felismerve a témával kapcsolatos „tetszésnyilvánítás” lehetőségét, a politikusok siettek kommentálni a témát és többnyire egysíkú, azonos tőről fakadó magyarellenes üzenetet fogalmaztak meg. És mégis, időközben kiderült néhány olyan részlet, amely észrevétlen maradt a média zajában. A legfontosabb az lenne, hogy honnan indult ez a történet. Kezdetben azt mondták, hogy a román hokisok a Magyarország elleni mérkőzés előtt a nemzeti himnusz helyett a székely himnuszt énekelték. Valójában a dolgok egészen másképp alakultak.

A szlovéniai Ljubljanában lejátszott mérkőzés után, amelyet Románia 2–4-re elveszített, a magyar jégkorongozók elkezdték énekelni a székely himnuszt, majd ehhez csatlakoztak a romániai – többségében székelyföldi – játékosok is, három kivételével, akik távolabbról figyelték a történéseket.

Ez a két döntő fontosságú részlet azonban nemes egyszerűséggel kimaradt a román nemzetet féltő és a magyarok arcátlanságáról szóló „sporttudósításokból”. Pedig ezt a két tényt két jelentős romániai újságíró is megerősítette a román sajtóban.

Cristian Geambașu, a Gazeta Sporturilor rovatvezetője és Costi Mocanu, a Prima Sport kommentátora is leírta, illetve elmondta, hogy a székely himnusz a mérkőzés végén hangzott el, és ezt előbb magyar válogatott és annak szurkolótábora kezdte énekelni, majd csatlakoztak hozzájuk a román válogatott székelyföldi, magyar nemzetiségű játékosai. Geambașu megjegyezte: „Ez egy bojkott volt, hasonlóan ahhoz, amikor egyesek megtagadják a Black Lives Matter mozgalmat és állva maradnak? Inkább nem, itt nincs semmi értelmezhető. De ez még mindig a szimbolizmusról szól. Etnikai, nem faji.”

Costi Mocanu még pontosabban fogalmaz: „A romániai magyar hokisok nem a magyar himnuszt énekelték a román himnusz helyett.(…) Ha azt mondanánk, hogy valami rosszat tettek, akkor feleősségre kellene vonnunk az olyánokat, amiért hallgatják és éneklik Tudor Gheorghe dalát („Egy nemzet vagyunk"), az aromániaiakat, akik saját nyelvükön éneklik himnuszukat (egy átok egyik végétől a másikig), mindenkit, aki egy régióhoz tartozónak érzi magát, és ezt ki is fejezi. Katalóniának van himnusza, Elzászban és Lotaringiában németül beszélnek, ugyanez a helyzet az olasz Trentino Alto Adige tartományban, a baszkoknak van himnuszuk.”

Ugyancsak Mocanu jegyezte meg: „Ha a nyelv nem magyar lenne, nyilván nem lenne ennyi felháborodott reakció. Ami még szomorúbb, hogy azt látom, a politikusok szimpátiát hajszolnak, vehemensen bökdösik az orrukat, ahelyett, hogy az inflációval, a recesszióval, az alacsony születésszámmal, a beruházások hiányával, a növekvő költségekkel foglalkoznának, hogy csak néhányat említsek.”