Szakszervezet: növeli a társadalmi feszültséget az alacsony szinten tartott minimálbér

Növelni fogja a társadalmi feszültséget az a kormányzati politika, amelynek értelmében alacsony szinten kívánják tartani a minimálbért – jelentette ki kedden Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke.

A szakszervezeti bizalmi szerint előfordulhat, hogy ennek okán jövőre fennakadások lesznek az aktivitásban, elsősorban a kereskedelem, a vasúti szállítás és a gépgyártás területén. Meglátása szerint csak azért nem kell általános sztrájkra számítani, mint ahogyan ez más országokban történne, mert ehhez nincs meg „a megfelelő felkészültség és kultúra”.

Kedden sztrájkőrséget állt az Alfa Kartell néhány tucat tagja a munkaügyi minisztérium előtt, és azt követelte, hogy a minimálbért emeljék 2400 lejre.

Hossu úgy fogalmazott, hogy a minimálbér alacsony szinten tartása nem más, mint „lopás az alkalmazottak munkájából a tőke javára”, és úgy értékelte, hogy a kormány által bejelentett 41 lejes nettó béremelés, amely gyakorlatilag 2 lejt jelent munkanaponként – amellett, hogy önmagában is „elfogadhatatlan” –, arra sem elég, hogy az alkalmazott beszerezze a munkába járáshoz szükséges védőmaszkot és fertőtlenítőszert.

Számítása szerint a minimálbér nagyobb arányú növelése nem jelentene jelentős többletkiadást a kincstár számára, tekintve hogy a közszférában alkalmazottaknak mindössze 3 százaléka dolgozik minimálbérért.

A kormány hétfőn jelentette be, hogy az országos minimálbért 2230 lejről 2300 lejre emeli – végleges döntést szerdán hoznak.

(Címlapkép: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?