Szakértő: Románia megkezdte a szennyvíz drogtesztelését – A hatóságok figyelik, mikor és milyen szerekkel él a lakosság

Az európai átlag háromszorosa fogy nálunk a lovaknak és teheneknek való érzéstelenítő szerből, a ketaminból. Ennek oka, hogy a ketamin olcsó, és „könnyen eltéríthető a legális körforgásból”– mondta Cătălin Țone drogszakértő hétfőn a Digi24.ro –nak adott interjújában. Arról is beszélt, hogy Románia jóval később kezdte el a szennyvíz vizsgálatát, mint más országok, és az elemzések eredményéből is kiemelt néhányat.

Romániában újdonság, pedig Európában már 11 éve gyakorolják, több mint száz, többek között 20-30 ezer lakosú városok is benne vannak a szennyvízelemzési programban, amikor is a kábítószerekre tesztelik a vízmintákat – mondta el Cătălin Țone drogszakértő a Digi24-nek. Mint mondta, a bukaresti eredményeket hozták nyilvánosságra.

Illusztráció | Fotó forrása: Adobe StockIllusztráció | Fotó forrása: Adobe Stock

„Nagyon érdekes, hogy a Romániában fogyasztott fő kábítószerekről nem beszéltek vagy teszteltek, mert egy külön profilunk van. Nem végeztek például vizsgálatot a kannabiszra, amely általánosságban a legelterjedtebb kábítószer, a 14-18 éves korosztályban is, ami különösen aggasztó. Nem végeztek vizsgálatot az új pszichoaktív anyagokra sem, pedig sok ilyen van. A főbb kategóriákra lehetett volna elemzéseket végezni, és nem végeztek vizsgálatot a barbiturátokra és a benzodiazepinekre sem. Az ecstasyra, a kokainra és a ketaminra végeztek vizsgálatot. A ketaminteszt eredménye rendkívül riasztó. Az európai átlagnál háromszor magasabb a lovak vagy tehenek érzéstelenítésére használt szer fogyasztása nálunk. Könnyű megtalálni, mert a legális csatornákból könnyen eltérítik. Ez a nagy probléma. A ketamin egy nagyon veszélyes, központi idegrendszert károsító szer” – fejtette ki a szakember.

Mint mondta, ráadásul kombináltan is fogyasztják ezt a veszélyes anyagot. „Például a híres rózsaszín kokaint, amelyet 300 és 500 euró közötti áron lehet kapni, ez kokain, ketamin, MDMA [metiléndioxi-metamfetamin az amfetaminszármazékok közé tartozó stimuláns típusú partidrog – szerk.]  keveréke, amelyhez színezéket és eperaromát adnak, hogy nagyon vonzóvá tegyék. Az is kiderült, hogy a kokaint és az ecstasyt hétvégén, rekreációs céllal használják” – sorolta a drogszakértőaz eredményeket.

Úgy gondolja, „nyilvánvaló volt, hogy ezekre az eredményekre jutunk. Az európai átlag alatt vagyunk, ha a kokainról beszélünk, ami egy drága drog, nem mindenki engedheti meg magának. Mi a kristálydrogok, az etnobotanikus szerek fogyasztásának bajnokai vagyunk. Ezekből 8 lejbe, 12 lejbe kerül egy tasak” – mondta el a szakértő.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?