Szabályozták a magánnyugdíjak kifizetését

Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.

Az alsóház a szenátus által korábban az alkotmánybíróság határozatához igazított formában szavazta meg a jogszabályjavaslatot, 199 támogató, 87 ellenszavazattal, 13 tartózkodás mellett. A módosítás lányege, hogy a daganatos betegségekben szenvedők is csak a magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetik fel egy összegben.

A nyugdíjba vonuló munkavállalók a magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetik fel egy összegben Fotó: Fotó: AdobeStock

A parlament által első alkalommal október 15-én elfogadott törvénytervezet értelmében a nyugdíjba vonuló munkavállalók a magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetik fel egy összegben, a többit nyolc év alatt kapják meg havi részletekben. Az eredeti tervezet szerint a korlátozás nem vonatkozott volna a rákbetegekre, számukra lehetővé tette, hogy egy összegben vegyék fel a megtakarításukat.

A legfelsőbb bíróság és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megtámadta a tervezetet az alkotmánybíróságon, és a testület alkotmányellenesnek nyilvánította a rákbetegekre vonatkozó előírást – emlékeztetett az Agerpres. Azzal érveltek, hogy az sérti az egyenlő bánásmód elvét, ugyanis egy szubjektív kritérium alapján tesz különbséget a nyugdíjalapba befizetők között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_RrosXSMx_970x250.5a.jpg
banner_b5qnrxfI_728x90.5a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?