Sürgősségi rendelet készül: így pótolják be a diákok a kiesett tananyagot

Illusztráció: AgerpresA második félévtől kezdődően, tizenhat héten keresztül, heti legkevesebb plusz öt órában kell majd bepótolniuk az iskolában az online oktatás miatt kiesett tananyagot a diákoknak egy készülő sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint.

Az intézkedésről Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter számolt be péntek este a Digi24 televíziónak nyilatkozva. A tárcavezető közlése szerint a plusz órák száma a heti ötöt is meghaladhatja azokban az iskolákban, ahol erre szükség van, és egyezség születik róla a tanárok, a szülők és a diákok között. A pedagógusok 100 lejt kapnak pótóránként.

A tanügyminiszter szerint az online oktatásra való áttérés „nyilvánvalóan tananyagkieséssel járt” az első félévben. A bepótolandó ismeretek mennyisége azonban régióként, iskolánként, sőt diákonként is eltér, mert a tanulók nem egyformán fértek hozzá a digitális eszközökhöz. Sorin Cîmpeanu megjegyezte: az iskolák sem alkalmazkodtak azonos hatékonysággal az online oktatáshoz.

A tárcavezető elmondta, a minisztérium adatai szerint mintegy 65 ezer diák első félévének lezárása van jelenleg veszélyben. Helyzetükön úgy segítenek, hogy második félév megkezdésétől számított nyolc hétre meghosszabbították a lezárásuk határidejét, és csökkentették a lezárásukhoz szükséges minimális osztályzatszámot. Emlékeztetett, hogy alapjáratban a heti óraszámmal megegyező számú osztályzatra van szükség tantárgyanként egy diák lezárásához.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Sorin Cîmpeanu közölte, a minisztérium becslése szerint 16 héten keresztül, heti plusz öt órára van szükség a kiesett tananyag bepótolásához. Ez kerül be a sürgősségi rendelet tervezetébe. Egy pedagógus dönthet úgy, hogy a heti pótórák számát növeli, ha úgy ítéli meg, hogy erre szükség van. Ám ehhez hozzá kell majd járulniuk a szülőknek és a diákoknak is. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kiesett tananyag bepótlását csak tantermi oktatás formájában képzelték el. „Nincs értelme online oktatással bepótolni a kiesett tananyagot” – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta azt is, hogy nem terveznek országos felmérőket a kiesett tananyag mennyiségének meghatározására. A pedagógusok pluszmunkáját pedig pótóránként 100 lejjel jutalmaznák. Ez az összeg szerint motiválhatja a tanárokat, elsősorban a fiatalabbakat.

Kapcsolódók

Kimaradt?