Súlyos fegyház- és börtönbüntetés várhat az embercsempészekre

Vádat emeltek tizenhárom embercsempész ellen, akik százak illegális bevándorlását bonyolították le. A bűnszervezet egyik szállítása egy ember halálával ért véget - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügyészség súlyos fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pénzbüntetést és végleges kiutasítást is indítványoz. Egy román férfi - aki ellen a hatóságok járnak el - kiterjedt bűnszervezetet hozott létre, amely egy nagyobb nemzetközi bűnszervezet tevékenységéhez kapcsolódva Magyarországon át Ausztriába szállított külföldieket. Ennek a bűnszervezetnek volt a tagja az ügy tizenhárom, magyar, illetve román vádlottja. A közleményben szerint a nemzetközi bűnszervezet az embereket repülőgéppel Szerbiába juttatta, majd onnan a szerb-magyar határszakasz illegális átlépésével - jellemzően kistehergépkocsikba elrejtve - szállították őket tovább nyugat-európai célországokba.

Olykor kamionba rejtve próbálják átcsempészni az illegális migránsokat Fotó: police.hu

A vádirat több, a szerb határtól az osztrák határig tartó szervezett szállítást mutat be, amelyek során több mint 350 embernek segítettek az illegális bevándorlásban. 2022 augusztusában, a nyári melegben a vádlottak 20 embert zsúfoltak be egy szellőzés nélküli kisbuszba. Amikor a csempészett emberek rosszul lettek, a sofőr megállt a IX. kerületben. A külföldiek kiszálltak, azonban ekkorra már egyikük, egy indiai férfi elájult. Társai a járdára fektették és elmenekültek, miközben az eszméletlen férfi - a járókelők újraélesztési kísérlete ellenére - életét vesztette - ismertette a főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, egyes vádlottaknál a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelnek vádat. A 2022 augusztusi szállítás sofőrjével szemben ezen felül segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot, valamint hosszabb fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pedig pénzbüntetést és végleges kiutasítást indítványozott a Fővárosi Főügyészség. A vádlottak többsége letartóztatásban van, illetve bűnügyi felügyelet alatt áll.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?