banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Sporttermet avattak a szilágysámsoni tanévnyitón

Sportterem épült Szilágysámsonon, ahol az óvodásokkal együtt több mint háromszáz gyermek kezdte hétfőn a 2022–2023-as tanévet. A tanévnyitót követően hivatalosan is átadták az iskola udvarán lévő nemrég elkészült tornatermet, amelyet nagy öröm közepette vett át a helyi diákság.

Szabó Lajos, az iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket a Szilágysámsoni Szikszai Lajos Általános Iskola megnyitó ünnepségén, kiemelve, hogy egy éve még drótkerítés, palánk vette körül az iskola udvarát, ami helyére mára kibontakozott egy gyönyörű épület, egy új sportterem. Mindannyian a gyermekekért dolgoznak, akik értelmet adnak az épületnek és iskolának, ugyanakkor a közösség jelenét és jövőjét képezik – mondta. A köszöntőbeszéd után a negyedikes diákok ünnepi műsorral és virágcsokorral üdvözölték az előkészítő osztályt kezdő tanulókat.A szerző felvételei

A tanévnyitón részt vett Hari Tünde Hajnalka szaktanfelügyelő, aki elmondta: a pedagógusok bizonyára készen állnak, hogy a szárnyaik alá kerülő kisgyermekeket mosolyogva fogadják, és szeretettel halmozzák el. Az iskola is készen áll a fogadásra, az új tanévvel egy új csata veszi kezdetét, a tudásszerző csata. A mindennapi feladatokat tekintsék olyan kihívásnak, amely egy új szint meglépéséhez, egy felsőbb osztályba kerüléshez segít hozzá – tette hozzá.

Bántó Zoltán polgármester fiatal éveire visszatekintve elmesélte, otthonról mindig úgy indították iskolába, hogy: „fiam tanulj!”. Ezt a tanácsot adta tovább, mert egyedüli lehetőség az előrelépésre, a tanulás, és „most van itt ennek az ideje, most kell tanulni”. A szülőkhöz fordulva elmondta, a tanulás nem opció, hanem kötelesség. „Mindannyian azt szeretnénk, ha viszontszeretnének, többek között tanár a diákot, diák a tanárt, de ez kölcsönös munka. Ahhoz, hogy szeressenek, nekem is szeretnem kell” – fogalmazott. Ezt a szeretetet kívánta mindannyiuknak erre a tanévre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az új sportteremről szólva elmondta: „nektek épült, értetek van, ezt használni kell, és nem csak tornaórán, hanem mindannyiszor, amikor szükség van rá. 2016-ban kezdtük el a papírok benyújtását, a tavaly ilyenkor pedig elkezdődhettek a munkálatok, ma pedig átadjuk az épületet” – fogalmazott, majd megköszönte Seres Dénes Szilágy RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, a megyei és helyi képviselőknek, hogy hozzájárultak és segítettek a sportterem létrejöttében.

Az ünnepségen Seres Dénes hangsúlyozta, hogy Szilágysámson az utóbbi években lényeges fejlődésen ment át: iskolát, óvodát avattak, kápolnát adtak át, csatorna- és vízhálózat kiépítésén dolgoztak, aszfaltoztak, most pedig sporttermet avatnak. Mindezek a megvalósítások a helyi közösségnek civilizált életmódot biztosítanak, ezért érdemes itt, ebben a szép magyar közösségben letelepedni – fogalmazott. A faluban új és felújított házakat látni, ami szerinte azt jelenti, hogy van és lesz élet, mert a helyi közösség virágzik.

„Mi sem fontosabb, mint a jövő, a megmaradás, és ha gyermekeink vannak, családok, és az oktatás is működik, akkor a jövő biztosítva van. A megmaradás, hagyományőrzés, a ragaszkodás szellemiségében kell továbbra is nevelni a fiatalokat, hiszen ez az itthonmaradás egyik fontos záloga” – mondta, majd kiemelte, nemcsak itthon, hanem középiskolákban és egyetemeken is találkozni szilágysámsoni ügyes gyermekekkel, akik remélhetőleg visszatérnek, családot alapítanak. A tornateremavatás kapcsán elmondta, hasznos a számítógép és a telefon, de fontos, hogy a gyermekek fejlett, erős fiatalokká váljanak, ezt szolgálja a sportterem.Birtokba vették az új sporttermet

A hivatalos átadást, szalagelvágást követően a diákok megtekinthették a termet, néhányan kipróbálták a bordásfalat, és sorra dobták az új labdákat a kosárpalánkba, jelezve, nagy lelkesedéssel várták a sportlétesítmény létrejöttét, amelyet nagy örömmel használnak majd a jövőben.

Kapcsolódók

Kimaradt?