Megkezdődött a századik tanév az aradi Csiky Gergely Főgimáziumban

Az egykori aradi római katolikus gimnázium, a mai Csiky Gergely Főgimnázium falai között a 100. tanév kezdődött meg hétfőn.

Tanévnyitó az iskolaudvaron | A szerző felvételeiJövő nyárig ennek jegyében folyik a tanítás, és a különböző programokat, fakultatív tevékenységeket is a centenárium jegyében szervezik meg – mondta el a délelőtti tanévnyitó ünnepségen Spier Tünde iskolaigazgató.

A második világháború alatt néhány évig a németek és a szovjetek is hadikórháznak használták a magyarok közadakozásából, a római katolikus egyház telkén éptett iskolát (a trianoni békediktátum után a román állam román tannyelvűvé tette a Magyar Királyi Főgimnáziumot), de a tanítás nem szünetelt, az osztályok a város különböző pontjain folytatták tanulmányaikat. A visszatérést ünnepelték a hétfői tanévnyitón is, hiszen a múlt tanévet a felújítási munkálatok miatt az elemi osztályok zöme és a felső tagozatos csoportok egy része a bölcsődében, a minorita rendházban és a bentlakásban végezte el. Bár a munka korántsem ért véget a főépületben, de legalább minden osztály „hazaköltözhetett” – fejezte ki örömét az igazgató.Előkészítő osztályosok

Arad megyében a Csiky az egyetlen tanintézmény, amely magyar nyelvű középiskolai képzést nyújt, és amelynek keretében a bölcsődétől az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak a magyar diákok. Az előkészítőtől a 12. osztályig 520 diáknak csengettek be hétfőn, a tavaly megnyílt bölcsődében körülbelül húszan vannak, és az iskola szervezeti egységéhez tartozó Kincskereső óvodában is majdnem hatvanan.

Üdvözölte a jelenlévőket Arad megye új magyar főtanfelügyelő-helyettese, Barbócz Izabella is, Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök pedig átadta az előkészítősöknek az iskolatáskákat, a Rákóczi Szövetség adományát.Iskolatáskákat kaptak az előkészítő osztályosok

A tanévnyitó zenei aláfestését a Csiky Gergely Főgimnázium két 12. osztályos diákja, Almási Eszter és Rónai Zoltán biztosította, az ünnepség pedig hagyományos módon ökumenikus istentisztelettel zárult az arad-belvárosi római katolikus templomban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?