Sokadalmi divatbemutató Kézdivásárhelyen

Korábban az Őszi Sokadalomnak az egyik programpontja volt a Borudvarban tartott divatbemutató, de a rendezvény időpontjának megváltoztatása ellenére is folytatódott a sorozat: a Teleki Aranka által tervezett ruhadarabokat a szokásos helyen mutatták be.

Teleki Aranka népművészeti kreációkkal foglalkozik, de ezen kívül hímez és ruhadarabokat is tervez. Utóbbiakat minden városnap során a Borudvarban mutatják be. Ez idén is így történt, számos érdeklődő tekintette meg a fiatal lányok által viselt kollekciós darabokat. A jelenlévőket Fábián Helén köszöntötte, elmondva: a hagyományos és a modern ötvözetének egyik kimagasló képviselője Kézdivásárhelyen Teleki Aranka.

A szerző felvételei

„Aki az ő nevét hallja, annak elsősorban a népi viselet jut eszébe és ez a helyszín, hiszen a Sokadalom alkalmával már sokadszorra kerül sor a szemet gyönyörködtető ruhák bemutatására. Erre pedig méltó helyet kínál a Borudvar. A vasárnapi esemény is ragaszkodik a hagyományokhoz, hiszen Teleki Aranka nemcsak elkészíti, hanem kutatja is Kalotaszeg, a Gyimesek és Székelyföld számos településének női- és férfiruha viseletét. Az általa készített ruhákban lépnek színpadra a környékbeli falvak tánccsoportjai, a szentléleki Perkő Néptáncegyüttes, a nyárádszeredai Bekecs, illetve a Háromszék táncegyüttesek” – hangzott el a megnyitón. 

A bemutatón egyébként olyan ruhadarabokat tekinthetett meg a közönség, amelyeken a modern darabok ötvöződnek egy-egy régi motívummal, hiszen alkotójuk fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megismerjék ezeket, s általa a népi hagyományainkat, kultúránkat, díszítőművészetünket.

A Sokadalomnak nem ez volt az egyetlen pontja, ami a ruházattal vagy ruhatervezéssel volt kapcsolatos: a Vigadó Művelődési Központ udvarán lévő Grundon a Kreakids Stúdió tanította a gyerekeket varrni a KreaTanya varró- és alkotóműhely révén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?