Sikeres volt a Múzeumok éjszakája Marosvásárhelyen: közel 11 ezer résztvevőt számláltak

Az egyik legjobban sikerült rendezvénynek tartja a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Ötvös Koppány Bulcsú a 2024-es Múzeumok éjszakáját. Közel 1500 személlyel sikerült növelni a résztvevők számát. Idén 10 777 jegyet értékesítettek, míg tavaly 9300 eladott jeggyel zárták a rendezvényt. 

A legnépszerűbb helyszínnek a Természettudományi Múzeum és a Kultúrpalota bizonyult, de az idén első alkalommal bekapcsolódott börtönnek is meg kellett hosszabbítania eredeti nyitvatartási idejét annak érdekében, hogy a sorban állókat ne küldjék el, és legalább azokat tudják fogadni, akik zárás előtt még várakoztak a kapunál.

Fotók: Maros Megyei Múzeum

A múzeum igazgatója kiemelte, minden irányból pozitív visszajelzést kaptak, mind a résztvevők, mind a társszervezők elégedetten zárták a rendezvényt. Kérdésünkre válaszolva elmondta, jó lett volna még a plusz két helyszín – a Maros Megyei Könyvtár és a Teleki Téka – de a bőséges kínálat miatt a rendezvény szempontjából nem érezték meg ennek a hiányát. 

Arra a kérdésünkre, hogy lehet-e még ennél magasabbra tenni a lécet, még nagyobb résztvevőszámra hajtani, Ötvös Koppány Bulcsú elmondta, most már meg kell tartani a szintet. Új programok, új partnerek bevonásával kell továbbfejleszteni és megtartani az idén elért szintet – összegezte az intézményvezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?