Sepsiszentgyörgyön új utca építésével készülnek az autópálya-csatlakozásra
Egy teljesen új utcát építenek Sepsiszentgyörgyön, amely a város közelében elvezető, majdani autópályához csatlakozna.
Az önkormányzati képviselőtestület elfogadta a városrendezési tervet (PUZ), amelyben szerepel egy autópálya-bekötőút építése, ami a jövőben megépülő, Brassót Bákóval összekötő autópályához csatlakozik – számolt be Antal Árpád polgármester.
Az elöljáró szerint az új utcának még az A13-as autópálya megépítése előtt el kell készülnie, hogy a város különböző negyedeiből úgy legyen elérhető a sztráda, hogy ne a mostani, amúgy is zsúfotl utcákat terhelje a forgalom. A következő időszakban az önkormányzat kiírja a közbeszerzési eljárást a körülbelül hat kilométeres bekötőút megvalósíthatósági tanulmányára. Ezt követően keresnek a megépítéshez anyagi forrásokat, de a remények szerint a Regionális Operatív Program keretében finanszírozható az útépítés.
Az új utca nyomvonalát a megvalósíthatósági tanulmányban fogják kijelölni, de azt már tudni lehet, hogy a Lidl áruházzal szemben lévő körforgalomból indul, és jelenleg nem beépített területeken halad el a Gyöngyvirág utcai református templom, a Nicolae Colan-iskola és a csendőrlaktanya mögött, és a város Illyefalva felőli kijáratánál torkollik a Jókai Mór utcába. A bekötőúthoz csatlakoztatják majd a Nicolae Iorga, a Gyár és Cigaretta utcákat, illetve lesz egy elágazása Sepsiszentgyörgy brassói kijáratához is, ami egy új híd építését is jelenti az Olt folyón keresztül.
CSAK SAJÁT
Antal Árpád rámutatott: ma senki nem tudja megmondani, hogy mikor épül meg a Háromszéket is átszelő autópálya, ugyanis a tervezővel felbontották a szerződést, és zajlik az új tervező cég kiválasztása, amelyik majd befejezi a dokumentációt. Ugyanakkor az autópályának a már elfogadott nyomvonal szerint Sepsiszentkirálynál lesz le- és felhajtója, ehhez csatlakozna az új bekötőút, amelynek megépítése két év múlva lehet aktuális. Másrészt Szotyornál is lesz egy le- és felhajtó, ami összekapcsolódik a már jó ütemben épülő sepsiszentgyörgyi terelőúttal, amelyről a város érintése nélkül is rá lehet majd kapcsolódni az autópályára.
Szerveztek már közvitát az érintett területtulajdonosokkal, voltak ellenérzések is, de az önkormányzat vállalta, hogy piaci áron kifizeti azokat a telkeket, amelyekre az útépítéshez szükség van, de akivel nem sikerül megegyezni a vételárban, azt a kisajátítási törvény alapján kárpótolják. Antal Árpád szerint a már épülő sepsiszentgyörgyi terelőúttal, illetve a tervezés alatt lévő autópálya-bekötőúttal és a majdani autópályával hosszú időre megoldódnak a város közlekedési problémái, mert egyrészt az áthaladó forgalmat átveszi a terelőút, míg akik a vidombáki repülőtérre mennek vagy a majdani autópályához akarnak csatlakozni, a bekötőutat használhatják.