Schengeni csatlakozás – Nicolae Ciucă szokatlanul kemény hangon szólt oda Ausztriának

Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán tőle szokatlanul határozott hangnemben szólalt fel Románia schengeni csatlakozásának ügyében és a bővítést ellenző Ausztriának is üzent. A kormányfő kemény kiállása meglepő, azonban kétséges, hogy ez meghatja az osztrákokat, akik a december 8-ai döntő szavazás előtt két nappal is kijelentették, nem értenek egyet azzal, hogy Románia és Bulgária részese legyen a szabad mozgást is biztosító schengeni övezetnek.

A miniszterelnök bejelentette, hogy Románia az EU bel- és igazságügyi minisztereinek csütörtöki tanácskozásán kérni fogja a schengeni övezethez való csatlakozásról szóló szavazást. „Az Ausztria álláspontja által teremtett bizonytalansági állapot nem tarthat tovább” – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nincs valódi ok a csatlakozás elutasítására.

„Egy nappal a tagállamok belügyminisztereit tömörítő brüsszeli Bel- és Igazságügyi Tanács előtt továbbra is erőteljes erőfeszítéseket teszünk, minden rendelkezésre álló csatornát, szintet és eszközt felhasználva, hogy elérjük a Románia által kívánt eredményt” – mondta Nicolae Ciucă szerdán.

Kijelentette: „Jelenleg majdnem minden tagállam támogat bennünket a csatlakozás előmozdításában, beleértve Hollandiát és Svédországot is, kivéve Ausztriát. Franciaország és Németország határozott támogatását is élvezzük, amelyet minden szinten megerősítettek.”

„Eltökéltek vagyunk, végigvisszük ezeket a lépéseket többek között azzal, hogy holnap, december 8-án szavazást kérünk Románia mellett a Bel- és Igazságügyi Tanácsban. A bizonytalanság jelenlegi állapota nem folytatódhat. Minden érvünk megvan, méghozzá nagyon szilárd érvek, amelyek alátámasztják a követeléseinket. Kérni fogjuk, hogy késedelem és halogatás nélkül szavazzanak a Romániára vonatkozó döntésről” – fogalmazott Nicolae Ciucă.

Karl Nehammer osztrák kancellár kedden a tiranai Nyugat-Balkán csúcstalálkozón kijelentette, hogy Ausztria ellenzi Románia schengeni integrációját. A nyilatkozatra egy nappal azután került sor, hogy Lucian Bode belügyminiszter Bécsben járt, ahol Gerhart Karner belügyminiszterrel találkozott.
„A belügyminiszter világossá tette: Ausztria nem hagyta jóvá a Bulgáriával és Romániával való bővítést. Több időre van szükség. Ausztriában 75 000 nem regisztrált illegális bevándorló van. Ez azt jelenti, hogy átugrották az Európai Unió külső határát, és egy olyan belső országban kötöttek ki, mint Ausztria. Előbb ezeket a biztonsági kérdéseket kell megválaszolnunk” – mondta Nehammer.

A miniszterelnök szerint a Frontextől származó adatok is megerősítik, hogy Románia nem a migrációs áramlatok miatt félelmet keltő. „Jelenleg nem beszélhetünk valódi indoklásról. Megértjük, hogy a migrációs probléma sok tagállamban érzékeny kérdés, de Románia csatlakozásának megakadályozása nem fogja megadni az Ausztria által várt válaszokat, sőt Románia csatlakozása még biztonságosabbá teszi a schengeni övezetet” – fejtegette a miniszterelnök.

Ciucă hangsúlyozta: Románia készen áll arra, hogy csatlakozzon a schengeni térséghez, és az ország eltökélt szándéka, hogy hozzájáruljon az európai biztonsághoz.

„Ezeket a tulajdonságainkat az évek során és különösen a közelmúltban az ukrajnai válság kapcsán bizonyítottuk. A közelmúltban (idén októberben és novemberben – szerk. megj.) Romániába látogató európai szakértők megerősítették, hogy minden szükséges feltételnek teljes mértékben megfelelünk, és ezért Románia megérdemli, hogy a schengeni térség része legyen. Továbbá ugyanezek a szakértők kimutatták, hogy magas színvonalú határigazgatást biztosítunk, hogy hatékony megoldásokat alkalmazunk az illegális migráció kezelésére, hogy aktívak vagyunk a nemzetközi rendőrségi együttműködésben, és hogy rendszereink és embereink képzése példaértékű, sőt bizonyos szempontból még a többi tagállam számára is jó gyakorlatot jelentenek” – mondta a kormányfő.

Hozzátette: „Teljes átláthatósággal és a valamennyi tagállammal a párbeszédre való nyitottsággal jártunk el. Minden olyan igényelt magyarázatot és információt megadtunk, többek között nemrégiben Ausztriának is, hogy miképpen kezeljük az illegális migrációt. Emellett bizonyítottuk nyitottságunkat a rendőrség, a határőrizeti és migránsokat kezelő erők közötti kétoldalú együttműködés megerősítésére, hogy konkrét megoldásokkal segítsük az illegális migrációval kapcsolatos problémák rendezését” – érvelt Nicolae Ciucă.

A miniszterelnök hangsúlyozta: „Románia konkrét helyzetén és a folyamat hitelességén túlmenően: nem tarthatjuk fenn a bizonytalanság állapotát, nevezetesen a döntés hiányát egy olyan tagállamról, amely nemcsak hogy a schengeni tagság részévé akar válni, hanem számos alkalommal bizonyította, hogy készen áll, és erre egyértelmű megerősítéssel is rendelkezik.”

(Nyitókép forrása: képernyőmentés a kormányhivatali sajtónyilatkozat közvetítéséből)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?