Rövid időn belül a bukaresti rendőrök által megkínzott mindkét fiatal életét vesztette

Az egyik férfi három héttel ezelőtt hunyt el, a másik haláláról most számoltak be a hírtelevíziók. Arról a két fiatalemberről van szó, akik tavaly szeptemberben feljelentést tettek azt állítva, több rendőr megverte és megkínozta őket, miután szóltak nekik, hogy nem viselnek maszkot.

Gyanús körülmények között elhunyt egy 39 éves férfi, holttestére egyik ismerősének otthonában bukkantak. Ő volt egyike azoknak, akiket állításuk szerint a bukaresti rendőrök megkínoztak, miután igazoltatáskor felhívták a figyelmüket, hogy nem viselnek védőmaszkot. A rendőri túlkapás másik áldozata három héttel ezelőtt hunyt el.

Lucian Bode belügyminiszter is megerősítette hétfőn, hogy rövid időn belül mindkét férfi meghalt, a tárca ellenőrző testülete vizsgálódik a szeptemberi ügyben érintett rendőrörsön. A miniszter azonban kijelentette, „eszünk ágában sem lehet” arra a következtetésre jutni, hogy azok, akik feljelentést tesznek, „utólag eltűnnek”.

Mint arról beszámoltunk, a bukaresti törvényszék márciusban elrendelte három fővárosi rendőr előzetes letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hat társukkal együtt 2020 szeptemberében erőszakosan fogva tartottak, megvertek és megkínoztak két fiatalembert. A gyanúsítottak az előzetes letartóztatásukról szóló bírósági tárgyaláson részben beismerték a bűncselekményeket.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?