Rongálás Marosvásárhelyen – A főtéri szökőkút sem ússza meg
Most működik, de idei első elindítása után két héttel rongálás miatt már le is kellett állítani a Marosvásárhely főterén lévő szökőkutat- tájékoztatta a Maszolt Gombos Csaba városmenedzser.
A megyeszékhelyen egyre gyakoribb a köztéri létesítmények megrongálása. Az elmúlt hetekben két alkalommal is nekiestek a virágórának, de mint megtudtuk nem ez az egyetlen olyan eszköz amelytől nem férnek el egyesek. Gombos Csaba városmenedzser elmondta, a Színház téren lévő szökőkút sem úszta meg.
A városmenedzser közölte két héttel a szökőkút üzembe helyezése után le is állt a rendszer, ugyanis egyesek a vízvezetékeket tépték ki. Szerinte a hazai törvények túl megengedőek, a pénzbírságnak nincs elrettentő ereje.
A Helyi Rendőrség vezetője, Matis Raul megkeresésünkre elmondta, a tettest azóta sem kapták el, a kárt az Aquaserv helyrehozta. Sajnos azoknak, akiket elkapnak és megbírságolnak sem kell túl mélyen a zsebükbe nyúlniuk. A 2001. évi 2-es számú törvény értelmében ha egy olyan jogszabály alapján büntették meg amely például 200 és 1000 lej közötti bírságot ír elő, előfordulhat, hogy az elkövetőnek csupán 100 lejt kell kifizetnie. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy 15 napon belül a kiszabható bírság alsó határának felét fizesse ki.
CSAK SAJÁT