Románul is megtanult Magyarország új kolozsvári főkonzulja, Grezsa Csaba

Kötetlen sajtóbeszélgetésen mutatkozott be Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának új vezetője, Grezsa Csaba. Elmondta: elődje, Mile Lajos helyetteseként dolgozva átlátta az intézmény működését és tovább viszi a jól kigondolt és működő programokat. A főkonzul kiemelte, amit elvállalt, az egy szolgálat, ezért mindig áll a hozzá fordulók rendelkezésére. Megtudtuk, a Kolozsváron eltöltött eddigi négy esztendő alatt románul is megtanult, és kiváló kapcsolatot ápolnak a román állami intézményekkel. 

Mile Lajosnak, aki nyolc éven át vezette a kolozsvári magyar főkonzulátust, július 31-én járt le a kinevezése, és amint a Maszolnak elárulta, új szolgálati helyén, Tunéziában szeptember 10-éig kell átvennie hivatalát. Búcsúvideója közzétételekor már tudni lehetett, hogy utódját belső körből, tehát a konzulátus jelenlegi alkalmazottjai közül nevezik ki, és ez be is igazolódott július utolsó napjaiban, amikor megérkezett a Grezsa Csaba addigi első beosztott konzul előléptetéséről szóló magyar külügyminiszteri határozat.

Grezsa Csaba | Fotók: Borsi Balázs

Az új főkonzul kötetlen beszélgetésre hívta szerdán délelőtt a magyar sajtó kolozsvári képviselőit. Bemutatkoznia nem volt szükséges, ugyanis első beosztott konzuli tevékenysége révén a neve már ismert nemcsak a kincses városban, hanem a konzuli kerület hat megyéjében (Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilág és Kolozs) is. Grezsa Csaba felidézte, 2018 óta dolgozik Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán, előbb konzuli, majd 2019 óta első beosztott konzuli minőségben, és a főkonzul helyetteseként elsősorban az intézmény működése és a honosítási folyamat megszervezése tartozott a hatáskörébe.

Főkonzullá történő kinevezése után sem változik nagymértékben a munkaköre, amelyet a romániai magyarság érdekében végzett szolgálatként értelmez, hogy szorosabb kapcsolatot építhessen ki a konzuli kerület, pontosabban a közép-erdélyi, a partiumi és a bánsági magyarság, illetve az anyaország között. A találkozón elhangzott, a főkonzulátus a hivatali ügyintézés mellett a továbbiakban is aktív részese kíván maradni a kulturális életnek és programok szervezésében, illetve kezdeményezésében is szerepet vállal.

Grezsa Csaba a Maszolnak elmondta: fontosnak tartja, hogy beépüljenek abba a „társadalmi-közösségi szövetbe, amely körülvesz”. „Erre nagyon jó eszközeink vannak, kulturális, sport- és egyéb programokon keresztül szeretnénk a jelenlegihez hasonlóan, vagy lehet, egy kicsit talán még inkább részeivé válni ennek a közegnek, amelyben élünk”. A főkonzul kiemelte továbbá azokat a közelgő programokat, amelyekkel a Kolozsvári Magyar Napokra készülnek, közöttük számos közérdeklődésre számot tartó beszélgetésre is készülhetnek a kolozsváriak vagy az ide látogatók.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően egyébként „számos ügyciklusban rendkívül megnövekedett az érdeklődés, bízunk benne, hogy mindenki egy mielőbbi és békés megoldásban érdekelt”. Grezsa Csabától megtudtuk, például a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyarok útlevéligénylése is nagymértékben nőtt, ezért akár több hetes vagy hónapos várakozási időre is lehet számítani, ugyanakkor a Kolozsvári Magyar Napok idején (augusztus 18-ától 21-éig) a főkonzulátuson előjegyzés nélkül is fogadják azokat, akik adminisztratív ügyeiket intéznék a külképviseleten.

Az új kolozsvári főkonzul a Maszol kérdésére közölte, szerencsés helyzetben van, hiszen nagyon sokfelé járt már Erdélyben és a Partiumban is. A román-magyar együttélés kérdéséhez „pozitívan áll hozzá” és azt tapasztalja a mindennapi életben, hogy „viszonylag mérsékelt számban és intenzitásban vannak bármiféle nehézségek ebben a kapcsolatrendszerben. Ami a saját példánkat illeti, mi kiváló együttműködést ápolunk a román hatóságokkal, csak pozitívan tudok erről nyilatkozni” – fogalmazott Grezsa Csaba.

Kolozsváron töltött eddigi szolgálati ideje alatt sikerült a román nyelvet is elfogadható mértékben elsajátítania. Kérdésünkre közölte: különórákra jár és úgy tanulja a román nyelvet. „Nincsenek korábbi tapasztalataim, nincs a rokonságban senki, ki beszélt volna románul”, árulta el a főkonzul, akitől azt is megtudtuk, hogy számos konzulátusi munkatársától eltérően neki nincsenek erdélyi felmenői. Hódmezővásárhelyi származásúként Budapestre került, az állami közigazgatásban dolgozott, majd onnét jött négy esztendővel ezelőtt Kolozsvárra. Két gyermekük is itt született a kincses városban, ebből kifolyólag „egy kicsit kolozsvárinak” is tartja magát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?