Romániában is egyre népszerűbb a növényi alapú étkezés (SZAVAZZ!)

A romániaiak 31 százaléka naponta eszik húst, míg tízből négyen (39 százalék) a növényi alternatívák felé fordulnak – derül ki egy hétfőn közzétett felmérésből. Egyre divatosabb lett a flexitáriánus étrend, ami nagyrészt növényi alapanyagokon nyugszik, de alkalomadtán megengedi az állati eredetű termékek, sőt a hús fogyasztását is. 

A Danone Románia felmérése szerint a megkérdezettek 42 százaléka azt válaszolta, hogy hetente 2-4 alkalommal fogyaszt húst, de a növényi alapú étrend iránti érdeklődés az elmúlt egy évben jelentősen nőtt, egészen pontosan 9 százalékkal.

Illusztráció: Pexels

„A megkérdezettek 33 százaléka azért váltott, mert jobban szereti a hús nélküli ételek ízét, míg 33 százalékukat a környezeti hatások motiválják” – írják a tanulmányban, amelyből az is kiderül, hogy a 25-35 év közöttiek felelősségteljesebbek és többet tesznek a tudatos fogyasztói magatartásért.

Divat a flexitáriánus étrend

A flexitáriánus értend egyre népszerűbb a romániaiak körében is, ugyanis ez egy olyan táplálkozási forma, amely nagyrészt növényi alapanyagokon nyugszik, de alkalomadtán megengedi az állati eredetű termékek, sőt a hús fogyasztását is. A hangsúly a mennyiségeken és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentésén van.

Szavazó

Te milyen étrendet követsz?

Szavazás eredménye
Szavazás eredménye

A szakértők szerint a flexitáriánus táplálkozás nemcsak a környezetünket óvja, hanem az egészségünket is. A növényi eredetű alapanyagok fogyasztásával észrevétlenül megnöveljük a napi rostbevitelünket, márpedig a rostban gazdag étrend számtalan egészségügyi probléma, betegség kialakulását megakadályozza: többek között védi és karbantartja az emésztőrendszert, segít a megfelelő testsúly fenntartásában, csökkenti a koleszterinszintet, véd a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával szemben, pozitívan befolyásolja a vércukorháztartást, és táplálja a bélrendszerben élő jótékony baktériumokat is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?