Sok katonajelölt már az erőnléti próbán elhasalt

A hivatásos katonai állások mindössze 40%-át sikerült betölteni, holott minden egyes helyre 1,3 pályázó jelentkezett – közölte a védelmi minisztérium (MApN) hétfőn. A közelmúltban írt ki a minisztérium több mint 5000 hivatásos katonai állást.  A pályázók közül minden ötödik jelentkező nő. Az első próba, a fizikai felmérés után a jelentkezők 24%-át elutasították. A minisztérium szerint annak ellenére bukták el legtöbben a fizikai próbát, hogy az elvárás minimális volt erre, ami nem szabadna gondot okozzon egy átlagos fizikai fejlettségű, 18-45 év közötti embernek. A hivatásos katonák legalacsonyabb havi nettó jövedelme az alkalmazásukkor 4399 lej, számol be a News.ro.

Február, március és április folyamán elemezte a honvéd vezérkar a hivatásos katonai posztokra az idei első toborzási-válogatási procedúra lebonyolítását a román hadseregbe, közölte hétfőn a védelmi minisztérium (MApN). Statisztikájuk szerint 5093 hivatásos katonai helyre írtak ki pályázatot, amelyre 6448 jelölt jelentkezett, akiknek 20 százaléka nő.

Fotók forrása: A védelmi minisztérium Facebook-oldala

Bár a jelentkezők száma meghaladta a kiírt állások számát, a pályázók közül csak 2626-ot nyilvánítottak sikeresnek, ami a jelentkezők 40%-át jelenti. A tárca adatai szerint a jelentkezők közel negyedét, 24%-át már az első fizikai felmérés után elutasították. A második próba, a pszichológiai felmérés a fennmaradó jelöltek további 18%-ának elutasítását eredményezte, míg az első két tesztet sikeresen teljesítők 12%-át az orvosi vizsgálat során utasították el.

Egy kis edzés javukra válna 

 „Az általános megállapítás az volt, hogy a legtöbb jelölt a fizikai képességek felmérésén nem ment át (hangsúlyozva, hogy ez volt a felvételi-kiválasztási folyamat első tesztje). A próba nehézségi szintje közepesnek tekinthető (…). Egy 18 és 45 év közötti, átlagos fizikai fejlettségű embernek nem okozhat nagyobb nehézséget a felmérés minimálisan kötelező fizikai követelményeinek teljesítése” – közölték a MApN tisztviselői.

A minisztériumi tisztviselők azt javasolják, hogy az elutasítottak „vegyenek részt edzésen és javítsák a fizikai teljesítményüket, ami nem csak az ilyen követelményekkel járó rendszerben való potenciális foglalkoztatás szempontjából lesz előnyös, hanem a fizikailag harmonikusabb életmód szempontjából is”.

Májusban ismét toboroznak

Továbbra is optimisták a katonai állomány létszámának növelésére irányuló célt illetően, és bejelentették, hogy májusban új toborzási kampány kezdődik. „A fiatalok érdeklődése a honvédelem iránt azt jelzi, hogy a román hadseregben a katonák számának növelésére vonatkozó általános célkitűzés elérhető” – olvasható a sajtóközleményükben.

4399 lejes kezdő fizetés és egyéb pótlékok

A hivatalos adatok szerint egy hivatásos katona legalacsonyabb havi nettó jövedelme az alkalmazáskor 4399 lej (amely havi 3345 lejes nettó fizetésből és 1054 lejes élelmezési pótlékból áll). Egy katona legmagasabb nettó havi jövedelme pedig 5.765 lej (amely 4.711 lej nettó havi fizetésből és 1.054 lej élelmezési támogatás értékéből tevődik össze). A havi nettó átlagjövedelem: 5 082 lej (amely 4 082 lej nettó havi fizetésből és 1 054 lej élelmezési támogatásból áll). A havi fizetésen és az élelmezési pótlékon kívül jár még a honvédelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági rendszer intézményeihez tartozó intézményekre jellemző felszerelési pótlék, közlekedési pótlék, lakbérpótlék (lakásvásárlási részletre történő átváltási lehetőséggel), kiküldetési pótlék, szabadságon utazási pótlék, üdülési csekk pótlék, járóbeteg-ellátási és egészségügyi szolgáltatási pótlék stb. is jár.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?