Románia újabb Patriot légvédelmi rendszert adhat át Ukrajnának?

Egyelőre nincs napirenden, hogy Románia egy újabb Patriot légvédelmi rendszerrel segítse Ukrajnát, a de helyzet változhat, mivel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök erre vonatkozó igényeit kevés NATO-tagállam tudja kielégíteni. Oana Ţoiu külügyminiszter szerint a rakétarendszer tavalyi átadása után Romániának „jobb légvédelmi rendszere lett”.  

Volodimir Zelenszkij elnök nemrég kétségbeesett felhívásokat intézett az Egyesült Államokhoz és az Európai Unióhoz, új légvédelmi rendszereket kérve. A válasz nem késett sokáig. Donald Trump elnök bejelentette, hogy új Patriot-rakétákkal segíti majd Kijevet. Ezt követően több európai ország is ígéretet tett segítségnyújtásra, a szövetségesek a közeljövőben több Patriot-egységet adományoznának Ukrajnának.

A CSAT tavaly júniusban hagyta jóvá, hogy Románia Ukrajnának adományozza egyik Patriot rakétaelhárító rendszerét Fotó: Defense Romania Facebook oldal

Zelenszkij csütörtökön azt mondta, hivatalos visszajelzést kapott partnereitől arról, hogy három Patriot légvédelmi rendszert biztosan megkap. Németország két rendszert, Norvégia pedig egyet ígért. Bár egyelőre nincs szó újabb román Patriot átadásáról, a helyzet a közeljövőben változhat. Románia hét rakétavédelmi rendszert vár az Egyesült Államoktól, amelyek közül egyet már Ukrajnának adományozott, azzal a feltétellel, hogy a NATO-szövetségesek pótolják azt. A Der Spiegel információi szerint Ukrajna 2026 tavaszáig biztosan nem kapja meg a Trump által bejelentett Patriot-rendszereket. Az első németországi rendszer legkorábban nyolc hónap múlva lesz elérhető, és a többi partnernek még több időre lesz szüksége a szállításhoz.

Dan Grecu nyugalmazott tábornok, a romániai tartalékos tisztek szövetségének elnöke az Adevărulnak azt mondta, Zelenszkij harminc Patriot-üteget kért, a szövetségesek azonban legfeleljebb 17-et tudnának adományozni.

„Meg kell értenünk, hogy az Ukrajnával való szolidaritás  különböző módokon nyilvánul meg. Teljesen normális, hogy szolidárisak vagyunk Ukrajnával. A legutóbbi megnyilvánulása ennek a szolidaritásnak Németország és az Egyesült Államok ígérete, hogy további öt Patriot-rendszert szállítanak Ukrajnának. Ebből az öt rendszerből valószínűleg hármat Németország, kettőt pedig az Egyesült Államok biztosít” – nyilatkozta Dan Grecu.

A tábornok nem tartja valószínűnek, hogy Románia esetében szóba jöhetne még egy rendszer adományozása. „Előbb a saját szükségleteink kielégítése lenne fontos, de idáig még nem jutottunk el” – tette hozzá. Romániának jelenleg három működőképes Patriot-rendszere van.

„Romániának még néhány Patriot-rendszert meg kell kapnia az Egyesült Államoktól, és egyelőre nem világos, mikor érkeznek meg. Ugyanez a helyzet más országok esetében is, ezért sokan vonakodnak megválni a meglévő rendszereiktől” – mondta Grecu. 

A tábornok szerint Románia más módokon is tudja segíteni az ukránokat. „Küldünk lőszert és más fegyvereket, de gazdasági, diplomáciai és egyéb területeken is támogatjuk őket. És – ahogy ez elvárható – a jövőben is folytatjuk a támogatást. Nem hiszem, hogy ez egy újabb Patriot-rendszert is magában foglal majd” – hangsúlyozta Dan Grecu. Amennyiben Románia mégis lemondana Kijev javára az Egyesült Államoktól kapott egyik Patriot-rendszerről, akkor a végső szó a Legfelsőbb Védelmi Tanácsé (CSAT).

Tavaly júniusban döntött a CSAT

A CSAT tavaly júniusban hagyta jóvá, hogy Románia Ukrajnának adományozza egyik Patriot rakétaelhárító rendszerét. Az akkori érvek szerint az ukrajnai biztonsági helyzet rosszabbodott, masszív orosz támadások érték a civileket és az energetikai infrastruktúrát. Bukarest a Patriot-üteg átadásának feltételként kikötötte: folytatódjanak a szövetségesekkel – elsősorban az Egyesült Államokkal – megkezdett tárgyalások annak érdekében, hogy Románia egy ezzel egyenértékű, NATO-kompatibilis rendszert kapjon a román légtér védelmének biztosítása érdekében. 

Oana Ţoiu külügyminiszter csütörtökön azt nyilatkozta: nem gyengített Románia légvédelmén az, hogy tavaly Ukrajnának adományozta a Patriot-rendszerét. A tárcavezető az RFI-nek adott interjúban azokra a kijelentésekre is reagált, amelyek szerint Bukarest a saját védelmét veszélyeztette, amikor Patriot légvédelmi rendszerét átadta a szomszédos országnak. Ţoiu hangsúlyozta, a Patriot eladományozása után az országnak „jobb légvédelmi rendszere lett”.

„A szövetséges országoktól visszakaptuk a pénzt, és már megvan az Egyesült Államok jóváhagyása, illetve megtörténtek az első lépések a régi helyére érkező új rendszer kiszállítására. Ugyanakkor aktiváltunk egy másikat is, amelyik már előkészítés alatt állt. Tehát nem vagyunk kevésbé védettek, mint azelőtt” – fogalmazott a külügyminiszter. 

Az egy hónappal ezelőtt üzembe helyezett román Patriot itt látható: 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?