Ritkán járunk fogászati ellenőrzésre

Romániában a lakosság mintegy kétharmadának van rossz foga, és kevesebb mint 20 százaléka jelentkezik évente legalább egyszer fogászati ellenőrzésre – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál a román fogorvosi kamara friss tanulmányának következtetéseit ismertetve.

A felmérés adatait 1500 – fogorvosi rendelőben jelentkező – páciens megkérdezése révén gyűjtötték össze idén a március-májusi időszakban, az ország valamennyi fejlesztési régiójában. A megkérdezettek 64,6 százaléka mondta azt, hogy van szuvas foga, a városi páciensek 53, illetve a falusiak 62 százaléka pedig foghíjas. Rajtuk kívül a páciensek további 24-26 százalékának már pótolták valamely hiányzó fogát.

Fotó: Pexels

„Ha a felmérést a teljes lakosságon elvégezték volna (nem csak a fogorvosi rendelőkben), még siralmasabb lenne az eredmény” – jegyezte meg a tanulmány bemutatásakor Daciana Toma, a családorvosok országos szövetségének alelnöke.

Romániában lakosonként 0,3 fogorvosi konzultációt végeznek évente, míg az Európai Unióban 0,9 az egy lakosra jutó fogászati konzultációk éves átlaga.

A fogorvosi kamara által készített felmérés résztvevőinek 92 százaléka tudatában van annak, hogy fontos lenne a rendszeres fogászati szűrővizsgálat, de kevesebb mint 44 százalékuk volt az utóbbi évben fogorvosnál, és 75 százalékuk elismerte, hogy „rosszak a fogai”.

 A felmérés kimutatta, hogy a romániai lakosság 80 százaléka inkább gyógyszerekkel próbálja enyhíteni a fogfájást, mintsem elmenjen a fogászati rendelőbe. A tanulmány szerzői szerint ennek részben anyagi okai vannak, ugyanis a fogorvosi rendelők 99 százaléka magánvállalkozásként működik, az állami egészségügyi biztosító (CNAS) pedig „jelentéktelen” összeget – rendelőnként mintegy 6000 lejt – térít meg havonta.

A több mint 22 ezer romániai fogorvos kevesebb mint 20 százaléka áll szerződéses viszonyban az állami biztosítóval. Tavaly július óta a CNAS elvileg egy sor fogászati szolgáltatás költségét 60 vagy 100 százalékban megtéríti a biztosítottak számára, de olyan tarifákon, amelyek nincsenek összhangban a piaci helyzettel. Egy foghúzásért például 70 lejt lehet elszámolni (felnőtt páciensnél ennek az összegnek is csak 60 százalékát), holott ennek a szolgálatásnak az ára a bukaresti fogorvosi rendelők tarifatáblázatában 250 lejnél kezdődik.

Romániában falusi környezetben még nehezebb fogorvoshoz jutni, még akkor is, ha a „pénz nem számít”, a fogorvosi rendelők 80 százaléka ugyanis városban működik – írta a Hotnews.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?