Riasztó statisztika: a szegény családok számára luxus a gyerekek taníttatása

A nehéz anyagi körülmények között élő romániai családok 87 százaléka nem tudja fedezni a gyerekek oktatásának költségeit.

A Mentsétek Meg A Gyerekeket Románia (Salvați Copiii România) által készített felmérés szerint a programjaikban részt vevő családok több mint fele (58%) nem tudja önerőből fedezni a gyerekek oktatási költségeit. Ez az arány a programon kívülre is kiterjesztve 87%-ra emelkedik a nehéz anyagi körülmények közt élők, és 70%-ra az iskolázatlan szülők körében.

Sokak számára nehézséget jelent a gyerekek taníttatása. | Illusztráció: Pexels

A kormány által bejelentett új gazdasági intézkedésekkel összefüggésben a szervezet felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy a kiszolgáltatott gyermekek, akiknek az integrált szociálpolitika támogatására van szükségük, még inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Ennek érdekében a Mentsétek Meg A Gyermekeket Románia immár a 28. egymást követő évben nyári óvodákat és gyógypedagógiai programokat szervez, amelyekben a hátrányos helyzetű gyerekek már a korai oktatás döntő fontosságú szakaszától kezdve tartós szociális és oktatási támogatásban részesülnek. A szervezet mobiliskolája Bukarestben és Iaşi-ban is eljut az oktatáshoz alig vagy egyáltalán hozzá nem férő gyermekekhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?