Részegen garázdálkodik több hajléktalan Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhelyen pár hónapja tartózkodik néhány, zömében lemhényi lakcímmel rendelkező személy, akik koldulnak, és meglehetősen agresszíven viselkednek, ha nem kapnak pénzt. Legutóbb egy bicikliüzlet ablakát fejelte be az egyik férfi, miután felöntött a garatra. Az ügyről a csütörtöki tanácsülésen is szó esett.

Dezső Norbert, az üzlettulajdonos szerint a rendőrök állítólag azt tanácsolták neki: ne foglalkozzon az illetőkkel, ugyanis még több problémája lesz miattuk. A történetet a közösségi oldalán is megosztotta. „Már sokan panaszkodtak rájuk, sőt még egy nyugdíjas idős személyt is bántottak” – írja bejegyzésében. Hozzátette, az esetről szólt a rendőrségnek, de válaszként csak annyit mondtak, hogy ne avatkozzon bele. Felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az elkövetők tettének nincs következménye. Dezső Norbert a Maszolnak elmondta, a környéken – Vasút utcában – élők már félnek kilépni az utcára.

A csütörtöki tanácsülés | A szerző felvétele

A problémát Balázs Attila tanácsos hozta fel, szerinte a helyzet tarthatatlan. „A következő tanácsülésre a szociális iroda és a helyi rendőrség vezetője jöjjön el, és számoljon be arról, hogy mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni, egyáltalán lehet-e törvényesen lépni. Ezt meg kell oldani. Ha nem lehet másként, akkor civilekként” – nyomatékosított a tanácsos.

Bokor Tibor polgármester elmondta: csütörtökön reggel az irodájába hívta Kézdivásárhely rendőrfőnökét, s bár nem egyszerű, megpróbálnak megoldást találni a problémára. „Engem is nagyon aggaszt, nem véletlen volt ma a rendőrfőnök nálam. Nem könnyű a helyzet, mert mindannyian be kell tartsuk a törvényt (…) A rendőrfőnöknek az volt a gondja, hogy nincsenek feljelentések. Ha ezek hiányoznak, akkor nincs mit kezdeni. Az emberek vagy félnek, vagy nem akarják az életüket bonyolítani ilyesmivel. Ettől eltekintve én megkértem, hogy keressenek megoldást, az embereket értesítsék, és ha valakit bánt valami, akkor tegyen feljelentést és ne a világhálón panaszkodjanak. Azt mondta a rendőrfőnök, hogy nekik segítség, ha minél több feljelentés érkezik be” – magyarázta a polgármester, aki szerint a rendőrség vezetője a januári tanácsülésen lesz jelen. Bokor Tibor elmondta: korábban is volt hasonló gondjuk, ágyakat kellett elszállítaniuk a Molnár Józsiás parkból, legutóbb pedig a parkkal közkertes orvosi rendelő udvarát nézték ki tanyának, oda is betörtek, paplanokat vittek magukkal. „Azt is javasoltam nekik, hogy vigyék őket haza Lemhénybe, de ez se megy egyszerűen” – tette hozzá Bokor Tibor. Egy tanácsos elmondta: úgy tudja, hogy a hajléktalanok között van olyan, aki arra vár, hogy börtönbe kerüljön, ugyanis úgy tető lenne a feje fölött, illetve biztosítva lenne az élelmezése.

(Nyitókép: Kézdivásárhely polgármesteri hivatala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?