banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Felmentette a bíróság a Bihar megyei tanács volt elnökét

Felmentő ítéletet hozott, illetve a vádiratban szereplő egyes bűncselekmények elévülését állapította meg a Bihar megyei törvényszék Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnök újratárgyalt korrupciós perében. 2018-ban ugyanebben az ügyben még nyolc év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a tanácselnökre, aki egyébként 2016 közepéig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltötte.

A szerdán elfogadott határozatot a romániai bíróságok portálján tették közzé. A törvényszék elrendelte az elévült bűncselekmények (csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés) révén szerzett 1,1 millió euró jogosulatlan haszon elkobzását. A korábbi ítéletben egyébként még 5,55 millió eurós vagyonelkobzás szerepelt.

A végzés nem jogerős.

Kiss Sándor egykori tanácselnök | Fotó: Jurnal Bihorean

Mint arról annak idején beszámoltunk, a Bihar Megyei Tanács volt elnöke ellen pénzmosás, hivatali visszaélés, vesztegetés elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádirat szerint 2003 és 2008 között a vádlottak – az azóta elhunyt Mudura Sándor üzletemberrel együtt – kiterjedt pénzügyi mechanizmusokat működtettek, amelyek révén több mint négymillió eurós illetéktelen haszonra tettek szert. Az ügyészség szerint Kiss Sándor emellett két telekeladási ügylet révén több mint hatmillió euróval károsította meg a Bihar Megyei Tanácsot. A vádakat azonban vagy nem tudták bizonyítani, vagy kiderült, hogy eljárási hibákat vétettek a bizonyítási eljárásban.

Az ügyet azért tárgyalta újra most a törvényszék, mert korábban másodfokú, jogerős döntéssel az ítélőtábla visszautalta első fokra az ügyet és kötelezte az ügyészséget új bizonyítási eljárás lefolytatására. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?